Elszállhatnak az éttermek árai 2022-ben a séfek előrejelzései szerint

A világ folyamatosan átalakul, és benne a vendéglátóipar is. Az egyik neves külföldi gasztroportál séfeket kérdezett meg, hogy milyen változásokra, kihívásokra lehet számítani 2022-ben.

Az amerikai szakácsok számos szempontot megvizsgáltak akkor, amikor felállították prognózisaikat. A 2022-es gasztrotrendek megfogalmazásakor figyelembe vették az élelmiszeripari innovációkat, az ágazati trendeket és a koronavírus hatásait is.

Caroline Glover séf szerint a vendéglátószegmens dolgozói gyakran emberfeletti munkát végeztek, hogy túléljék a járványt. Kiégtek, kimerültek, a pandémiának pedig nincs vége. Úgy véli, 2022 központi kihívása éppen ezért az lesz, hogy a dolgozók elfogadják azt, hogy krízishelyzetek – legyen az világjárvány, klímaválság, vagy ellátási nehézségek – már állandóan az ágazat részei maradnak.

Általánosságban véve úgy vélik, hogy az ételek árai növekedni fognak elsősorban az alapanyagárak emelkedése, az időjárási szélsőségek és  az importálási nehézségek miatt. Ennek következtében az éttermek leegyszerűsítik majd az étlapjaikat.

A séfek kreatívan állnak majd a fogások előállításához annak érdekében, hogy minimalizálják a hulladéktermelést.

Az étlap racionalizálása azonban nem az unalmas ételeket jelenti majd, sőt, minden eddiginél több ízre lehet számítani, ugyanakkor a vállalkozások számára ez jelentős könnyebbséget jelenthet a készletgazdálkodásban és a kiadásaik mérsékléséhez is hozzájárulhat.

Az ellátási lánc számos esetben megszakadt 2021-ben, így minden eddiginél jobban felértékelődtek a lokális, megbízható forrásból származó élelmiszerek. Ez különösen nagy hangsúlyt fog kapni várhatóan a halak és a húsok, valamint a szezonális alapanyagok körében.

Egy bostoni szálloda vezető séfje szerint 2022-ben nagy népszerűségnek örvendenek majd a szakácsok közös vacsoraestjei, ahol egyedi stílusukat ötvözve tudnak páratlan kóstolómenüket kínálni a vendégeknek. De az éttermek együttműködése más módon, például a házhozszállítás terén történő összefogással is megvalósulhat,

egyfajta közösségi szolgáltatás kialakításával.

A séfek jó eséllyel ismét visszatalálnak gyökereikhez, újra kapcsolatba kerülnek hazájuk kultúrájával és történelmükkel, az innovatív technikákat pedig a jelenlegi életükből vett inspirációkkal egészítik majd ki. A múlt és a jelen egyfajta fúziójából egy sokszínű gasztronómiai paletta születhet meg, amelyben a fogások minden eddiginél személyesebbek lehetnek.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)

előrejelzés | étlap | drágulás | séf | vendéglátás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom