Ez a szomszédos bányaváros nem akármilyen környezetvédelmi díjat kapott

Az Európai Unió két díjat hozott létre azért, hogy elismerje azokat a városokat, amelyek a legtöbbet tesznek a fenntarthatóságért.

Az Európa Zöld Fővárosa-díjat évente egyetlen nagyobb város kapja, az Európai Zöld Levéllel pedig két kisebb, 20-99 ezer lakosú település teljesítményét díjazzák. Az elismerés rávilágít mindarra, amit a városok a fenntarthatóság terén már elértek, de a még meg nem valósult terveket is számításba veszik.

Az idei zöld fővárosok versenyét, vagyis a 2024-es címet a dél-spanyolországi Valencia kapta a szardíniai Cagliarit megelőzve.

A spanyol település Európa legnagyobb városi parkjával, a Turia parkkal büszkélkedhet, és folyamatosan fejleszti a zöld infrastruktúráját. Lakosságának 97 százaléka él valamilyen zöld terület háromszáz méteres körzetében, emellett a város a levegőminőség javítása és a természeti ökoszisztémák helyreállítása iránti elkötelezettségét is bizonyította, például a Devesa dűnék és egyes vizes élőhelyek megőrzésével. Programot indított ugyanakkor az egészségesebb, fenntartható és inkluzív élelmiszertermelés ösztönzésére is. A díj mellé 350 ezer euró is jár a további zöld intézkedésekre.

A Zöld Levél-díjat, melyért egy erdélyi város is ringbe szállt, a dániai Helsingør és Velenje, Szlovénia ötödik legnagyobb városa nyerte el, melyek 75 ezer eurót kapnak környezetvédelmi erőfeszítéseik finanszírozására.

Helsingør hatékonyan mérsékli az energiaválság hatásait az épületek energetikai felújításával, a fűtőanyag-források megváltoztatásával és kerületi távfűtési rendszerek kialakításával.

Helsingør

Átalakították emellett a szennyvízelvezető-rendszert, hogy külön gyűjtsék az esővizet és a szennyvizet.

A szlovéniai Velenje, mely egykor a lignitbányászatra épült és emellett a Gorenje háztartásigép-gyártó cég székhelyeként ismerheti a világ, szeretné kivezetni az életéből a szenet és új munkalehetőségeket teremteni a zöld szektorban.

Mottója „a feketétől a zöldig és ragyogóig“. Velenje volt az első szlovén város, amely szelektív hulladékgyűjtési rendszert vezetett be, és azóta is fejleszti a hulladékgazdálkodását.

Egy-egy felhagyott bányából válhat népszerű kirándulóhely vagy akár stílusos katalógushelyszín, a ráépült városból pedig néha kísértettanya lesz.

(Forrás: TimeOut, European Commission/Environment, képek: Getty Images)

környezetvédelem | valencia | Elsinore | európa zöld fővárosa | fenntarthatóság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom