Ez a katonai bunker ultramodern galériaként született újjá

A tajvani Jünlinben két régi bunkert újítottak fel és alakítottak galériává annak érdekében, hogy minél többen megismerhessék a háború borzalmait.

A Hiddenscape elnevezésű projektet az APL Stúdió valósította meg. Az 1943-ban épült katonai bunkerben a legmodernebb vizuális eszközök alkalmazásával nyerhetnek bepillantást az érdeklődők a háború borzalmaiba, de megemlékezhetnek a harcok során elhunyt katonákról is.

A kivitelezők a felújítási munkálatok során megtisztították a szellőzőnyílásokat, becsempészték a napfényt a belső terekbe, az óvóhely legnagyobb helyiségében pedig multimédiás galériát alakítottak ki,

ahol a virtuális valóságot ötvözik az MR innovatív megoldásaival.

A második világháborúba repítik vissza a látogatókat az AVR teremben, ahol például a kezüket mozgatva küldhetnek morze kódot. Ami az MR területet illeti, a látogatók a bunker mennyezetén keresztül vetített képeknek köszönhetően a falhoz ülve merülhetnek el a sötét múltban.

A kisebb óvóhely fogadótérként funkcionál. A belsőépítészek megőrizték az eredeti térszerkezetét, így abszolút autentikus hangulatot áraszt, ugyanakkor felkelti az érdeklődést, és mágnesként vonzza a látogatókat a létesítmény belsejébe.

Ez is érdekelhet:

Öt titkos hely, ahová bármikor szívesen beszöknénk

Közte egy elszigetelt kémbázisra.

(Fotók és forrás: Designboom, yi-hsien lee photography)

építészet | háború | dizájn | galéria | bunker

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom