Ez a nagy bajom a bulinegyed korlátozásaival – És ezt javaslom helyette

Röviden: nem korlátozni kéne, hanem megváltoztatni. Hosszabban?

A Dob utca–Kazinczy utca sarkán nőttem fel. A második emeleti, polgári lakás a nagymamámé volt, aki a nyolcvanas évek eleje óta lakott ott. Nővéremmel gyerekként a Damjanich utcában laktunk, a hét legalább felét viszont ott töltöttük, a Dob–Kazinczy sarkán álló, nagy lakásban. A gyerekkor színes, ködgombolyagos emlékkönyvéből nem tudok minden oldalt részletesen fellapozni, de azért sok minden megvan.

Emlékszem, milyen volt ez a környék, az erzsébetvárosi prebulinegyed a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek első felében. Csendes volt, kopott, és békésen unalmas. A Kazinczy utcában poharakat tettünk az úttestre, és azok között róttuk a nyolcasokat görkorival, majd olyan háromnegyed óránként bosszankodva húzódtunk félre, ha arra kanyarodott egy autó.

Most visszagondolva olyan volt ez a belvárosban, mint nagymamám makói történeteiben az, ahogy a földút közepén terelték a marhákat, és félre kellett húzniuk a megriadt csordát, ha jött egy lovasszekér, ne adj isten, egy automobil.

A Dob utcában sok üzlet üresen, porosan állt, kiadó-eladó (feladó?) feliratokkal. A Gozsdu-udvar omló vakolattal, csendesen ügyet intéző lakóival éldegélt. Voltak boltok a Dob utcában. Volt a Síp utca sarkán egy hentes. A Kazinczy sarkán egy nyomda. A Holló utca sarkán sokáig egy MÉH-telep. Két közért, az egyik egy kóser üzlet. Egy könyvesbolt. Egy komolyzenei lemezbolt az árkádok alatt. A bulinegyedet érintő szakaszon mára körülbelül három régi bolt maradt meg: egy fodrászat, egy zöldséges és a személyes kedvencem, egy apró kefeüzlet, ahol csak keféket lehet kapni.

Lassan történt, hogy minden bolt bezárt, és az sem volt gyors, ahogy mindegyik helyére vendéglátóhely költözött. A kétezres évek első felétől olyan tíz-tizenkét évig tartott ez a folyamat.

Emlékszem, hogy 2002–2003 körül nővéremékkel buliból segítettünk székeket festeni az akkor még alakuló Szimpla Kert romos udvarában, góliátelemes magnóból magyar punkzene szólt, mi pedig egy tonna széket pirosra festettünk, és közben söröztünk. Minden ecsetvonásunkkal alakult a romkocsmakultusz, persze fogalmunk sem volt róla, de azért így is kúl volt.

Semmilyen koncepció nem volt a bulinegyed mögött. Senki sem volt, aki azt mondta volna vendéglátós, turisztikai vagy politikai oldalról, hogy: Helló srácok, kitaláltam valami nagyon császár ötletet! Az lenne a neve, hogy bulinegyed! Körülbelül hét év és meglesz, aztán higgyétek el, özönleni fognak a stagpartis britek, meggazdagszunk!

Mindenki a saját feje után ment, nem egységes egységek nyitottak, hanem ki-ki a saját gesztenyéjét akarta kiásni abból, hogy a romkocsma mint fogalom, elkezdte idevonzani a turistákat, és innentől fogva bármi, ami itt nyílik, nyereséges lesz. És csak néztük, ahogy a nyomdából lett egy filléres minőségű, lapdance-bár. A hentes helyén partihostel. Közért helyén bár. A lemezbolt helyén étkezde és kocsma. A MÉH-telepből egy ócska csakrájú, félévente folyton kiadó bárhelyiség. A Gozsduból egy új fogalom.

Majd amilyen lassan indult el, utána olyan hirtelen le is zajlott, és 2012 környékén már csak a döbbent pislogás maradt: nincs többé bolt, csak kocsma.

Senki sem gondolkozott konceptuálisan arról, hogy ez a folyamat miként működik, mit eredményez, és mennyire önmaga ellenségévé fog válni. Csak nyíltak és nyíltak a vendéglátóegységek, végül pedig lett a városnak egy olyan negyede, ahol végigsétálva – maroknyi kivételtől eltekintve – csakis kocsmák, éttermek, kávézók, bárok, klubok fogadnak. A színtisztán orális fogyasztást ajánló ajtók.

Élhetetlen lett? Igen.

Zajos lett, igénytelen, egyszerre kusza és mégis iszonyúan egysíkú. Pontosan tudom, mennyire elviselhetetlen, hogy hétfőtől vasárnapig hajnali négyig hallja az ember az ablaka alatti ordítozást, ami után korán reggel zajosan jönnek a kukásautók, majd egy órára rá zajosan gurulnak a söröshordós beszállítók a járdán, és az ember a kettő között alszik két órát. Tavaly untunk bele végérvényesen, amikor eladtuk a lakást. És nem, nem vagyok »nyugger«, a legtöbb normális kocsmában sokszor mozogtam és mozgok is, de nem hiszek a végletekben. És ami Belső-Erzsébetvárossal történt az elmúlt években, az véglet. A most bevezetendő korlátozások pedig egy másik véglet.

Én a konceptuális problémamegoldásban hiszek. A teraszengedélyek és a nyitvatartások korlátozása, valamint a működési szabályok szigorítása olyan intézkedések, amelyektől senki sem lesz boldog, és semmi koncepció nincs mögötte. Nem lesznek boldogok a lakók, mert a holtzónákban – ami nem egy vendéglátóhelyhez tartozó rész a közterületen – így is lesznek ából bébe vándorló, hangos részegek, akikre – joggal – lehet az intézkedések után is panaszkodni. Nem lesznek boldogok a vendéglátósok, mert a Covid–19 alatt kieső és a járvány miatt szinte zéróra csökkent turizmussal nem pótolható jövedelmeikre még kapnak egy extra ütést bunkósbottal.

A nap végén mindenki elégedetlen lesz ezekkel az intézkedésekkel. Ha mindenki a saját hasznát hajtogatja (vendéglátós: Bevételt akarok! kontra lakó: Csend legyen!), abból nem lesz párbeszéd, sem pedig értelmes megoldás.

A javaslatom az lenne, hogy egységes koncepció alapján definiálódjon újra ez a bulinegyednek nevezett rész. Legyen bulis is, de alakuljon át kulturálissá, és térjen vissza élhetővé.

Maradjanak meg az igényesebb vendéglátóhelyek – a kultikus kiskocsmák, a jó kínálatú helyek, a régi törzsközönséggel üzemelő bárok és nem a filléres, neonkék shotos pubcrawl-stag helyek –, de legyen a vendéglátóhelyek között nagyobb szórás.

Ne jöjjön egymás után négyszázhúsz kocsma és étterem, hanem két-három hely között legyen két-három más dolog is. Üdvözölhetne a bulinegyed néhány vagány, kortárs galériát és kiállítóteret. Szuper szociális események helyszíneivé válhatnának, ahol jófajta kora esti eszmecserék, igényesen kiöltözős, koccintós megnyitók lehetnének, hozzá még a kortárs külföldi és hazai kreatív szcéna is profitálna belőle. A kulturális egységek mellett pedig lehetne néhány bolt. Igen, bolt: lehet, hogy a komolyzenei lemezbolt enyhe túlzás, de mondjuk lehetne egy ruhabolt, könyvesbolt, egy posta, egy közért, egy drogéria, egy dizájnbolt.

És akkor valahogy úgy nézne ki a Dob utca is, mint egy normális utca.

Nem mint egy végtelenített itató, hanem egy olyan utca, ahol a lakók is tudják intézni az ügyeiket. Egy olyan környék, ahol a normalizált mértékű vendéglátóegységek számából fakadóan kevesebb lenne a zaj. És ahol a kulturális bevonzás miatt az ezekbe a bárokba látogató közönség lényegesen igényesebben viselkedne – magával és a környezetével szemben is.

Szóval szerintem nem a nyitvatartás és a teraszméret szigorítása a lényeg (sőt, el is veszi a lényegről a hangsúlyt), hanem a szórás, az élhetőséget teremtő egységek és a kulturális vonzás által megváltozó fogalmi kép erről a negyedről.

Egy bulis negyedről, ami nem bulinegyed. Egy olyan negyedről, ami vagány, de nem vállalhatatlan. Egy olyan negyedről, ahol a lakó nem fullad hányásba, és a vendéglátós nem hal bele a kizsigerelésbe. Egy olyan negyedről, ami európai szintűen kúl, egyedi és büszke része lehetne Budapestnek és olyan fajta turizmust vonzana ide, amit megérdemel.

Tudom, hogy valószínűleg a lehetetlennel határos a javaslatom, mert még mindig a saját hasznukat védő megmondás megy mindkét oldalról. A vendéglátós nem csinálna galériát, mert abban nincs annyi haszon, mint az itatásban. A vendéglátóst viszont pont az fogja kinyírni, hogy nem tud nagyobb képben gondolkozni. A lakókat szintén, mivel ha csak a korai zárásig ér a látókör, akkor nem látnak el a helyekről épp a rendelkezések miatt kiszorulva hangoskodókig, ergó saját kényelmetlenségükig sem, ergó az egész helyzet megoldásának lényegéig.

Ahogy a bulinegyed koncepció nélkül alakult ki a semmiből és éppen emiatt mostanában vérzik el, úgy ezek az intézkedések ebben a formában szintén el fognak vérezni. Olyan jó lenne, ha most nem követnénk el ugyanazt a hibát, és lenne koncepció a szigorítások mögött, ami előre mutatna! Ha lenne egy hang, ami összefoglalóan azt mondaná:

Helló srácok, kitaláltam valami nagyon császár ötletet!

A nevét még nem tudom, de az lenne a lényege, hogy létrehozunk együtt egy elképesztően kúl, bulis, kulturális és élhető negyedet Erzsébetvárosban! Biztos lesz pár év, amíg meglesz, és biztos, hogy a lakóknak és a vendéglátósoknak is le kell mondaniuk közben dolgokról, de aztán higgyétek el, özönleni fognak a minőségi és vagány szórakozásra igényes külföldiek, és valami nagyon példaértékű dolgot fogunk létrehozni Európában! Na, benne vagytok?

Ez is érdekelhet:

Ez a nagy bajom az újranyitott budapesti vendéglátással

Félálomban bolyongó pincérek, túlárazott tételek, betartják-meg-nem-is óvintézkedések a héten újranyitott Budapestről.

(Fotók: Fortepan, Getty, Telep, Központ, Kőleves, Mika Tivadar, Gozsdu udvar hivatalos Facebook-oldalak)

erzsébetváros | kazinczy | pub crawl | síp utca | vélemény

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom