Ezért az öt csodaautóért odáig voltunk idén

Nem volt könnyű válogatni a felhozatalból, de két Lamborghininek is sikerült bekerülnie az úgymond top 5-be. 

Maserati MC20

MC20 néven hasít a Maserati modenai gyárából frissen kigurult szuperautója. A vadiúj modell nem kisebb terhet cipel majd, minthogy visszavezesse a Maseratit az autósportba, tehát az alapváltozat és a kabrió mellett kifejezetten versenyzésre felkészített verzió is feltűnhet.

A lenyűgöző formájú kétüléses Maserati 4,67 méter hosszú, 1,9 méter széles, 1,2 méter magas, de az igazán meglepő adat a tömege: csupán ezerötszáz kilogramm.

Lamborghini Huracán STO

Első ránézésre azt hihetnénk, hogy egy versenyautós videójátékból kelt életre, és ha belegondolunk, nem is tévedünk olyan nagyot.

Merthogy a Lamborghini Huracán Super Trofeo Omologato valóban megméreti magát az olasz gyártó márkakupáján, tehát az STO a versenyautó forgalomba megálmodott változata.

Egy brutális versenyautó, amit az utcára szántak

Személyre szabható csodajármű.

Lamborghini Essenza SCV12

Az autó a gyár történetének legerősebb szívómotorját kapta meg. Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató nem fukarkodott a magasztos jelzőkkel az autóval kapcsolatban, szerinte az a létező legtisztább pályaélményt adja, továbbá tökéletes elegye a sportautógyártói hozzáállásuknak és a motorsportok iránti szenvedélyüknek.

Csupán negyven darabot gyártanak a verseny prototípusok által ihletett hiperautóból, melynek vásárlói különleges eseményekre meghívót kapva egzotikus versenypályákon tesztelhetik új kedvencüket.

Nem lehet utcára menni az eddigi legerősebb Lamborghinivel

Mindössze negyven példányt készítenek belőle.

Koenigsegg Gemera

Teljesen új járműkategóriát teremtettek a műszakilag és formailag is új irányt képviselő modellel: a mega-túraautót.

Meglepően tágas és kényelmes a Gemera a sportautókhoz képest: négy felnőtt fér el az utastérben – plusz jut hely a csomagoknak is –, a beszálláshoz pedig két, meglehetősen nagy, felfelé nyíló ajtó áll rendelkezésre.

Csoda sportautó az egész családnak: bemutatkozik az 1700 lóerős Koenigsegg Gemera

Meglepően tágas és kényelmes a Gemera a sportautókhoz képest: négy felnőtt fér el az utastérben.

Aston Martin Vantage Roadster

A modell kifejezetten elegáns és mutatós lett, az pedig már csak extra izgalmat jelent, hogy a kabrió szövetből készült teteje 6,7 másodperc alatt nyitható és 6,8 másodperc alatt csukható, 50 km/h sebességig menet közben is – ez pedig a maga nemében világrekordnak számít.

A legfontosabb számokról azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a hátsókerék-meghajtású Vantage Roadstert négyliteres, V8-as, 510 lóerős biturbó motor hajtja. 306 km/h végsebességet lehet belőle kisajtolni, nulláról százra 3,7 másodperc alatt gyorsul fel. A váltója nyolcfokozatú automata, a hétfokozatú kézi mostantól a kupéhoz kérhető, már nem csak limitált szériában.

A világ leggyorsabban összecsukható tetejű kabriójával állt elő az Aston Martin

A márka rajongói bizonyára örülnek a Vantage név születésének 70. évfordulója alkalmából visszatért, téglalap mintájú hűtőrácsnak is.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Wheelsage, Lamborghini, Maserati, Aston Martin)

lista | aston martin | idei | koenigsegg | lamborghini

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom