Close
Ezt kell tenni ezekben a komor időkben a világ legjobb cukrásza szerint

Ezt kell tenni ezekben a komor időkben a világ legjobb cukrásza szerint

A belga csokoládékészítő elárulja az ellenszert.

Az ötvenhat éves Pierre Marcolinit választották idén a világ legjobb cukrászának a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet rendezvényén.

A Charleroi-ban született Marcolini huszonöt éve alapította első vállalkozását Brüsszelben. Minimalista stílusáról vált ismertté, boltjai pedig világszerte megtalálhatóak, még Japánban is kapni a kreálmányait.

Csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak, egy doboz Marcolini-féle édesség akár száz euróba (36 ezer forintba) is kerülhet.

A mester a díj átadása után azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy az elismerésben a cukrászat megreformálására irányuló őrült projektjének igazolását látja. Reméli, hogy a csokoládé megnyugtathatja az embereket ezekben a koronavírus-járvány okozta nehéz időkben.

„Komor időszakban vagyunk. Szerintem ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, ha otthon leülünk egy tábla csokoládéval, egy doboz pralinéval, és egy doboz csokoládéval” – zárta némi életvezetési tanáccsal Marcolini.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: swissinfo.ch, fotók: Getty Images)

legjobb | belga | cukrász | csokoládé | Pierre Marcolini

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom