Hogyan viszi a magyar fagyit Barcelonába egy Forma–1-es pilóta?

A budapesti gasztroforradalom korántsem ért véget: a város kellős közepén egészen meglepő kínálattal rukkolt elő a Gelarto Bistro. De milyen is a sós fagyi, és mi köze ehhez a Ferrari volt tesztpilótájának és a PSG tulajdonosainak?

Budapest gasztrotérképe egyre csak színesedik, olyannyira, hogy részben még a Balaton is odaköltözött. Nem könnyű tartani a lépést, már csak azért sem, mert a már jól ismert helyek is folyamatosan átalakulnak, bővülnek, megújulnak. Ilyen a Bazilika tőszomszédságában megbújó Gelarto Bistro is.

„Gondolta a fene tizenhárom éve, hogy a fagyiból ilyen sok mindent ki lehet hozni” – utalt lényegre törően a Gelarto Rosa állandó megújulására a tulajdonosa, Szökrön Niki. A legutóbbi nagy újítás novemberben történt: az eredeti, kézműves fagyikat áruló bolttól egy sarokra, a Sas utcai Gelarto Bistróban

a mindennapi étkezés részévé tették a fagyizást, sós fagyikkal turbózott új menükkel.

Pedig az eredeti bolt is messzire jár az old school „vanília-csokoládé-puncs” vonaltól: árulnak mézeskalácsfagyit, szénfagyit (a kókusz héjának fekete kivonata állítólag összegyűjti a bélben lévő mérgező anyagokat), újabban pedig egy Pearl-fact nevű csodát, egy fehér csoki gömböt, benne egy gombóc fekete csoki fagyival, végül az egészet forró tejcsokival leöntve.

Aki viszont még a fagyiban is férfias ízeket keres, kérhet barnakenyér whiskeyt vagy vaszabis mogyorót.

De nézzük meg bentről is a Gelarto Bistrót, amitől Szökrön valami mást akart, mint a tőle egy sarokra lévő eredeti helytől, így kezdett kísérletezni a sós fagyival néhány éve. Közben egyre nyilvánvalóbb lett az igény a nívós reggelizőhelyekre, majd Süle Barbara leigazolásával összeállt a kép. A Bara Süt oldalról ismert fiatal cukrász Nikivel közösen alkotott egy menüsort: mindenből van sós és édes, ezenkívül vegán, vega, glutén-, cukor- és laktózmentes fogásokat is találni.

Mindez szép, de hogyan lehet velük jól lakni? – gonoszkodott máris a kisördög. A menünk (narancsos édesburgonya leves, céklafagyi pirított dióval, kecskesajttal, salátával, passiógyümölccsel, balzsamecettel és szezámolajjal) azonban kitett magáért, a sűrű leves után inkább már kíváncsiság és a tét nélküli kóstolgatás vágya dolgozott bennünk az éhség helyett.

A megrögzött húsevőknek sem kell elkerülniük a Gelarto Bistrót, a pult mélyén szerényen meghúzódik néhány pármai sonkás, zaataros szendvics, magyaros rántotta is rendelhető, és persze bőven vannak desszertek is. Akkor ébredtek rá, hogy közel járnak a végleges menühöz, amikor a kísérletezés-kóstolgatás fázisában a német anyanyelvű szakács és barát hirtelen megkérdezte:

„mit jelent az, hogy Úristen’?”

Azóta létezik a Te Úristen torta, a kínálatra pedig az első reakciók is hasonlóak. Talán azért is, mert itt egy rendkívül nyugodt, csendes helyen lehet reggelizni, ebédelni. A relaxációval is felérő berendezés szintén Szökrön Niki alkotókedvét dicséri, álmait a kezdetektől Pergel Ákos belsőépítész inspirálja és váltja valóra.

Csak ezt ne

A ma már harminc alkalmazottal dolgozó tulajdonos vendéglátós családból származik, ennek ellenére a szüleinek egyetlen kérése volt hozzá: válasszon más szakmát. Közgazdasági tanulmányai, és több év modellkedés után becsúszott öt év éttermi üzletvezetés, majd kitanulta a fagylaltos mesterséget Bolognában. A fagylaltozó mellett döntött, mert egy kisebb üzletet teljesen át tudott látni, másrészt így élhette ki a kreativitását: a fagyival szinte improvizálni lehet, egy reggel támadt ötletet már aznap meg lehet valósítani.

A Gelarto Rosa név a jellegzetes, rózsa formájú gombócokból jött, majd miután igazán beindult a bolt, a tulajdonos akkor is a komolyabb tudás megszerzését választotta a terjeszkedés helyett. Így jutott el a minőségi alapanyagokig: nem használ tartósítószert, állagnövelőt, színezéket, igazi kézműves fagyit kever a kizárólag a számukra szállított alapanyagból.

Ám ennél is tovább lépett, a Gelarto Bistróban az elvitelre csomagolt étel préselt falevelekből készült tálcára kerül, az italokat szívószál nélkül szolgálják fel, a konyhai hulladékot komposztálják.

És bár józan megfontolásból nem jött össze a terjeszkedés, a Gelarto mégis eljutott különleges helyekre Szökrön Niki nyitottságának és merészségének köszönhetően.

Ferrari, PSG

Néhány hónapja egy korábbi Forma–1-es pilótával, a Ferrari egykori teszterével, Marc Genével ismerkedett meg, egyszerűen írt neki egy üzenetet, miután a pilóta dicsérte a fagyiját az Instán. Találkoztak, beszélgettek, a héten pedig már egy fontos szerződést is aláírtak:

a Gelarto jövőre Barcelonában nyit üzletet, a katedrális tövében,

kicsit hasonlóan a Bazilika melletti pesti bolthoz. A katalán fővárosban csak hagyományos fagyit árulnak majd.

Barcelona előtt egy évvel a Közel-Keletre is eljutott a Gelarto Rosa. A Paris Saint-Germaint tulajdonló Al-Khelaifi család rendszeresen fagyizott náluk, amikor éppen Budapesten voltak, egy alkalommal pedig odaadták a névjegykártyájukat a boltban. Szerettek volna hazavinni Katarba ötven kiló fagyit, de ez technikailag lehetetlen volt, így hát létrejött az első franchise vállalkozás, azaz nyitottak Dohában egy üzletet.

Katarban márciusban nyitott a bolt, júniusban Szaúd-Arábia és a szövetségesei kereskedelmi blokád alá vették az országot. Katar kis ideig nem jutott a fagyihoz nélkülözhetetlen tejhez, de megoldotta a problémát: vásárolt négyezer tehenet, akik repülővel érkeztek meg a Perzsa-öböl partjára Ausztráliából és az USA-ból. Miután az elvágott forrásokat pótolni tudták, a katariak pillanatnyilag nem csinálnak nagy ügyet az embargóból.

Az ízlésbeli eltérések miatt egyelőre csak tippelni lehet, mire kattannak majd rá Barcelonában, de Horchatát biztosan készítenek majd. A mandulából, szezámmagból, árpából, rizsből és tigrismogyoróból készült ital az F1-es pilóta kedvence, kérdés, működik-e majd fagyiként is.

Jósolni szinte lehetetlen: itthon a bazsalikomos citrom az egyik sláger, Dohában az nem megy, míg az eredetileg Katarba szánt, ott népszerű karak ital alapján készült fagyira inkább a magyarok haraptak rá. Dohában a pisztácia, a karamella és a kávé megy, viszont kevesebb gyümölcsfagyi fogy, ez utóbbiban a gránátalma a kivétel, ami pedig nem készül itthon.

„Készíthetnénk viszont dollárfagyit:

nagyon kérték Katarban a sáfrányt, márpedig ha van, ami a pisztáciánál is drágább, az a sáfrány. Gondoltam, akkor már néhány bankót is beledarálhatnánk.”

Zöldnek éppen zöld lenne, de kevéssé környezettudatos. Fagyizáskor amúgy sem kell a pénzzel foglalkozni, olyankor „mindenki egy kicsit gyerek lesz: a fehér ruhás arab is, és a Forma–1-es pilóta is, és éppen ez a jó benne.”

Ez is érdekelhet:

Így ostromolták furminttal és mangalicával New Yorkot a tokaji borlovagok

A furmint a Tokaji Borlovagok szerint annyira jó, hogy az egész világnak ezt kellene innia. Megnéztük, hogy akarják eladni a legmenőbb borunkat New Yorkban.

bistro | gasztro | nagy sztori | gelarto bistro | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom