Új koncepcióval tért vissza Budapest egyik legkreatívabb étterme

Októberben új menükoncepcióval debütált a MÁK. A „farm-to-MÁK” jegyében az étterem csapata országjárásra indult, hogy a Kárpát-medence égtájainak fontos, különleges, jellegzetes termelőit és alapanyag forrásait felfedezve mostantól minden negyedévben egy-egy égtáj – ősszel elsőként a nyugati régió – kincseit mutassa be a MÁK tányérjain.

A MÁK csapat nyakába vette az országot. Az új éttermi koncepció, a MÁKtájak jegyében elsőként a Kárpát-medence nyugati régióját járták be, hogy személyesen ismerhessék meg azokat a termelőket, akiknek alapanyagaival az étterem séfje a projekt első negyedévében dolgozik.

Mizsei János, az étterem vezető séfje számára meghatározó élmény volt a konyhából és az étteremből kilépve megismerni, kik állnak egy-egy fantasztikus minőségű termék mögött. Ahogy fogalmaz, ami a kiemelkedő minőség és a szakma szeretete mellett minden partnerükben közös:

az ökológiai szemlélet és a fenntarthatóság. Ez pedig a MÁK számára is nagyon fontos.

A MÁK csapata az ország nyugati régiójában nyolc olyan termelőt látogatott meg, akiknek magas minőségű, különleges, egyedi termékei/terményei az őszi degusztációs menü alapanyagaivá váltak.

Réthy Kati ökológiai szemlélettel termeszt meseszép pátyi kertjében különleges zöldségeket a fenntarthatóság jegyében. Hazai és egzotikus tájfajtákkal dolgozik, amelyek a klímaváltozás kihívásai kapcsán is bíztató lehetőségeket ígérnek. A MÁK tányérokon több zöldségét használják majd, különös tekintettel a zamatos céklára.

Nobilis Ágoston gazdaságának alapja, hogy a kiemelkedően magas minőségű termékek egy fenntartható agro-ökológiai rendszer eredményeként jöhessenek létre.

Bio gabonáik feldolgozásával, saját malmukban kiemelkedőn magas minőségű liszteket állítanak elő,

amelyek közül a rozsliszt adja házi kovászos buci alapját, bio burgonyája pedig kapros elődesszertjük fő alkotóeleme.

Spindler Zoli az erdők-mezők kincseit figyeli, gondozza és gyűjti össze számukra, emellett sáfrányt és mákot termeszt. A lovasberényi bodzabogyó és kökény szerepelnek aktuális étapukon, de

a kígyóhagymát is szeretettel használja a MÁK séfje.

Csirmaz István kecskefarmjából származó sajtokkal is dolgoznak majd, az Ősz nyugaton menüsorban most kecsketejet használnak.

Varga Sándor biodinamikus és önfenntartó gazdasága családi vállalkozás, feleségével alapították 2011-ben. A gyerekeikkel együtt élnek a Szentgál külterületén található, hatvan hektáros területen, ahol a tehenek hatalmas réteken, szabadon legelve töltik mindennapjaikat.

Bio tejet és tejtermékeket állítanak elő egy Makovecz stílusú épületben helyet kapó üzemben, a Bakony közepén.

A MÁKtájak menüsorban többek között a tejberizsben használják az Élő Bolygó bio tejét.

Pödör Krisztina és Reiner Berger üzemében ma már kiemelkedő minőségű, a hazai piacon sokszor ritkaságnak számító olajokat készítenek, gyümölcs­ és balzsameceteket forgalmaznak. Alapanyagaik a MÁKtájak őszi menüsor több tételében is fellelhető, például a gyöngytyúk fogásban találkozhatunk vele.

Szilágyi Ákos és Gábor vállalkozása az egyetlen magyar halgazdaság, amely kaviár készítéssel is foglalkozik. Egészséges, hormonoktól, hozamfokozóktól mentes, friss halakat és haltermékeket kínálnak, amelyek

a legmagasabb minőséget képviselve többízben kiérdemelték a Great Taste Award címet.

A MÁKtájak ősz menüsorban süllőjükkel és osetra kaviárjukkal dolgoznak.

Foki Izabella és Koncos Zoltán a világ számos pontján ismertek meg személyesen kakaóbabot termelő gazdákat, hogy ezek a kapcsolódások legkiválóbb minőségű csokoládék alapanyagát és inspirációját adhassák. Sokszorosan díjnyertes termékeiket a MÁK desszertjeinek alkotóelemeként kóstolhatják a vendégek.

(Fotók: MÁK)

mák | étterem | koncepció | budapest | új

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom