Close
Feküdj a földre, és csak figyelj! – Csillagösvények Magyarországon

Feküdj a földre, és csak figyelj! – Csillagösvények Magyarországon

Úgy hangzik, mintha csak egy sci-fi alcíme lenne, de létezik a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség (International Dark-Sky Association – IDA), mely 2001 óta hivatalosan is azzal foglalkozik, hogy összeszedi mindazokat a helyeket, ahol a fényszennyezés olyan kis mértékű, hogy zavartalanul lehet kémlelni az éjszakai égboltot. Emellett ismeretterjesztő, felelős világításpolitikai megoldásokkal is foglalkozik. Magyarországon három hivatalos “csillagoségbolt-parkot” regisztráltak. A Bükkben, a Hortobágyon és a Zselicben. 

Külön öröm, hogy Európában másodiknak, a skót Galloway Forest Park után a Zselici Csillagpark kapta meg a minősítést. Többféle kategóriát hoztak létre, a nemzeti parkoktól egészen a privát, tudományos munkára használt helyekig. Az IDA hivatalos honlapjára rengeteg olvasnivalót töltöttek a fényszennyezéssel kapcsolatban, és sok hasznos tippet kaphatunk a témában, akár makrokörnyezetünk felelős, kíméletes megvilágítására is. Egy listán és térképen pedig azokat a minősített helyeket találjuk, ahol az égbolton – tiszta idő esetén – a legcsodásabb a műsor.

A Zselici Csillagpark csillagvizsgálójában egy 40 centiméter átmérőjű távcsőbe is belekukkanthatunk a szervezett túrák közben. Az éjszaka is bejárható tanösvények mellett csillagászati bemutatókhoz lehet csatlakozni, a 25 méter magasban lévő kilátóból pedig tényleg egyedülálló a látvány, ha nincsenek felhők az égen, a Badacsonyig ellátni (ez légvonalban körülbelül 80 kilométeres távolságot jelent). A park területén található a Ropolyi-tó, partján főleg az augusztusi csillaghullások időszakában rezzenéstelenül várakoznak a fotósok, hogy a víztükörrel játszva még látványosabb fotókat készíthessenek.

Nehéz ilyet lemérni, de míg egy városban az égre feltekintve olyan tucatnyi csillagot látni, az agglomerátumban lehet, hogy eléri a százat, addig a Hortobágyi Nemzeti Park területén több mint kétezer fénypontot érzékelnek éjszakánként.

Nemcsak a Tejút szalagja rajzolódik ki, de megfigyelhetjük az úgynevezett “állatövi fényt” is, ami nem más, mint egy piramist formázó fényhíd.

A Naprendszer egészét kitöltik az apró porszemcsék, és erről az interplanetáris anyagról visszaverődik a Nap fénye. A trópusokon lehet a legmarkánsabban kivenni a jelenséget, de szerencsére a Hortobágy csillagos égboltjára is visszajáró vendég, különösen a tél végén (február-március) napnyugta után, és szeptember-októberben napfelkelte előtt.

A legfiatalabb csillagpark a Bükkben található, ők 2017-ben szerezték meg a minősítést. A Nemzeti Park területén megannyi pont van, ahonnan jól megfigyelhető az éjszakai, szinte kupolaszerűen meghajló, fényszennyezettségtől mentes égbolt. A csillagda, vagyis megfigyelőközpont építése jelenleg is folyamatban van Répáshután. Előre bejelentkezve és egyeztetve általános csillaglesre, meteorzápor idején tartott túrán, holdfogyatkozás kémlelésen is részt vehetünk. Kalandoroknak mintegy 18 pontos térképet készítettek a legjobb szpotokat feltüntetve, a Szalajka-réttől Bélapátfalváig.

(Fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL
Kiderült, hogy felfoghatatlan értékű vagyona van a nagy-britanniai milliárdosoknak
"Tényleg mindent ki kéne tiltani, ami orosz"– mondták az ukrán filmesek Cannes-ban
Rendeld meg a Roadster magazin 7. számát!
Friss lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 220 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom