Feltámad a Motown a Vinylize új kollekciójában

A kultikus detroiti lemezkiadó, a Motown Records 2019-ben fontos évfordulóhoz érkezett. A hatvanadik születésnapot többek között egy szemüveg-kollekcióval ünneplik meg, ezt a Vinylize branddel közösen készítették el.

"A Motown kiadó éppen idén ünnepli a hatvanadik születésnapját, és az évfordulóra már régóra készülnek – árulta el Zack Tipton, a Vinylize alapítója és tulajdonosa. – Detroitban van egy nagyon régi és jó kliensünk. Tőle tudtam meg, hogy a helyi Motown-múzeum marketingigazgatója Vinylize szemüveget hord. Ráadásul ez az úr ismerte az AC/DC kollekciónkat is, és 2019 tavaszán megkeresett, hogy hozzunk össze egy közös, Motown által inspirált projektet. Ők adják a lemezeket, mi pedig csinálunk belőle kereteket, és közösen brandingeljük."

A Motown Records lemezkiadót 1959-ben alapította Berry Gordy Jr. A neve Motor Town összevonásából született, ez volt az amerikai autógyártás központjának számító Detroit beceneve. Egy időben a Motown Records volt az Amerikai Egyesült Államok legjövedelmezőbb, feketék tulajdonában lévő vállalkozása, és a legsikeresebb soul és R’n’B kiadó, de a cég hatását nem lehet csak számokkal leírni. A lemezkiadó a szegregáció korszakában egyike volt azon platformoknak, amelyek a másodrangú állampolgároknak számító afroamerikaiak számára kitörési pontot jelentettek. Fénykorában a Motown égisze alá olyan előadók és művészek tartoztak, mint Stevie Wonder, a Jackson Five, a Diana Rosst soraiban tudó Supremes vagy Marvin Gaye. Bár a Motown Records a zeneipar része volt, és az üzletről szólt, valójában sokkal több volt annál:

egyike volt azoknak az erőknek, amelyek szeizmikus mozgásokat idéztek elő a hatvanas évek amerikai társadalmában.

A Motown Records zenekara, a Smokey Robinson and The Miracles pózol egy fotóhoz New Yorkban 1965 körül

"Maga az acetát is olyan, amit akkoriban használtak volna, és a technikai összeszerelése is a hatvanas éveket idézi – mondja Zack Tipton. – A keretek egy részét Sammy Davis Jr.-lemezekből készítettük, egy olyan albumból, amit a Motown adott ki, és amin egy Hello Detroit című dal is szerepelt. A női kereteknél az inspirációt Diana Ross jelentette."

A The Hitsville U.S.A napszemüveg-kollekció hatszáz darabos, a férfi és női modellek egyaránt két-két különböző színben kerülnek forgalomba. A bemutatót szeptember 23-án tartották a Motown szülővárosában, Detroitban, amin a Vinylize alapító-tulajdonosa, Zack Tipton is részt vett. A keretek Budapesten is megtekinthetők a Tipton Showroomjában.

Ez is érdekelhet:

Így inspirálódik a legkúlabb magyar napszemüvegek alkotója – Zack Tipton-interjú

Készített már napszemüveget bakelitből, filmszalagból, kávékapszulából. Most pedig valami új dologba fogott bele. Megkérdeztük, honnan meríti az inspirációt.

motown records | hitsville | detroit | napszemüveg | motown

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom