Close
Kiderült, mikortól változhatnak Ferihegyen a csomagellenőrzési szabályok

Kiderült, mikortól változhatnak Ferihegyen a csomagellenőrzési szabályok

Belátható időn belül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is eltörölhetik a folyadékkorlátozást.

A 24.hu cikke szerint több európai reptérhez hasonlóan már a Budapest Airport is tesztelte azokat a CT-berendezéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy száz milliliteres kiszerelésnél is nagyobb mennyiségű folyadékot lehessen átvizsgálni.

A reptéren az egyes terminál megnyitásával tervezik bevezetni az új gépeket, az épület újranyitásához jelenleg az építési engedély beérkezésére várnak.

A tervek szerint a duplájára növelt és felújított egyes terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalmat kezelni tudja a vállalat.

Ez alapján Ferihegyen akár már két év múlva nagyobb mennyiségű folyadékkal is fel lehet majd szállni a gépekre, amennyiben azok az egyes terminálról indulnak.

Ezzel párhuzamosan a repülőtér-üzemeltető dolgozik az új technológia kettes terminálon történő bevezetésének szakmai tanulmányán is, amelynek eredményéről a későbbiekben tudnak beszámolni.

Csomagoláskor érdemes szem előtt tartani, hogy folyadéknak nemcsak folyékony dolgok számítanak.

(Forrás: 24.hu, képek: Getty Images)

repülőtér | Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér | reptér | ferihegy | folyadékmennyiség

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram