A gasztrofaluként is sokat emlegetett Köveskálon február utolsó hétvégéjén bebizonyítják, hogy a Balaton környéke télen is izgalmas, a furmint pedig nem csak Tokaj és Somló privilégiuma.
Merthogy a tavaly útjára indított Furmint Napok idén még több programmal folytatódnak, a helyi vendéglátósok pedig a szakmának és a laikus borszeretőknek is kedveznek a háromnapos rendezvénnyel.
Az esemény, persze, nemcsak az egyik legnépszerűbb hazai fehérszőlő fajtáról, a furmintról szól – amit egyébként régen a környéken szigetinek hívtak –, hanem azt az egyértelmű üzenetet erősíti, hogy a téli időszakban is érdemes felkeresni a régió stabil gasztronómiai és turisztikai bázisait.
A pénteki nap egy része, ahogy az a többnapos rendezvényeknél lenni szokott, a szakmának szól – a meghívott borászok zárt ajtók mögött kóstolják egymás furmintjait. De ez nem kizáró ok, hogy már pénteken kivegyünk egy csinos apartmant a környéken, és megkezdjük a kóstolást a település legismertebb és legelismertebb éttermeiben, a Káli Art Innben, a Kővirágban vagy épp a Mi a Kőben, és a borok mellett belekóstoljunk a furmintra hangolt menüsorokba is.
Ha pedig már elég a borokból, irány a Lakásszínház Hamvas Béla-felolvasóestje, ami után komolyabb filozófiai és spirituális magasságokba jutunk, mint egy többnapos jógatáborban.
Szombattól aztán úgy zúdulnak ránk a programok, hogy ember legyen a talpán, aki déltől egészen estig képes lesz követni: a Pálffy Pincénél, a Káli Köveknél és a Káli Art Innben egész nap szakmabeliek beszélgetnek a fajtáról, tucatnyi megközelítéssel, ráadásul más furmintos borvidékek is komoly szereplőkkel képviseltetik magukat.
Az előadások jegyeire a szálláshelyekhez hasonlóan érdemes még időben lecsapni, mert erősen limitáltak!
Akik a borról való beszélgetést felesleges sallangnak tartják, szombaton egész nap kötetlenül kóstolhatnak a Káli Kövekél, a Pálffy Pincénél és a már említett éttermekben is.
A hétvégét már csak azért is érdemes elnyújtani, mert a szervezők vasárnapra tartogatták az igazi, hedonista programokat. A Pálffy Pincénél és a Kővirágban ugyanis pazar pezsgős reggelivel indíthatjuk a napot, a Káli Art Innben környékbeli termelőktól kóstolhatunk, a Mi a Kőben pedig “Huncut Malacságok” brunchcsal készülnek.
A megfelelő energia-utánpótlást követően a Káli Kövek csapatával még nekivághatunk egy lazább dűlőtúrának, hogy közelebbről is megtapasztaljuk a csodát, amit szőlőtermesztésnek hívunk.
Minden részletet mi sem tudunk, a Facebook-eseményt viszont érdemes követni, és gyorsan kivenni egy-két szabadnapot, hogy a regenerálódásra is hagyjunk időt egy ilyen hétvége után.
(Fotók: Köveskáli Furmint Napok)
borászat | bortermelés | szőlő | Káli Kövek | KöveskálIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Neked a kávézás a szertartásról vagy a koffeinről szól? Ezt kérdi meg egy friss felmérés, és izgalmas válaszokat talál

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!