Futuristic elnevezésű lakástextil-kollekcióját mutatja be Szigeti Szilvia a FUGA – Budapesti Építészeti Központban péntektől látható kiállításon.
A Futuristic textilkollekciót a huszadik század első évtizedeit meghatározó osztrák műhely, a Wiener Werkstätte, főként Koloman Moser és Josef Hoffmann munkái inspirálták.
Hatással volt rá Kandinszkij művei és Pedro Almodóvar 1990-es években készült filmjeinek látványos dekorativitása.
A Ferenczy Noémi-díjas Szigeti Szilvia alkotásaira komoly hatást gyakorolt Jaime Hayon spanyol művész-tervező munkássága is, akinek bútorai, tárgyai a különféle műfajok közötti átjárhatóságot hangsúlyozzák, a művészet, a dekoráció és a formatervezés közötti vékony határvonalon egyensúlyoznak. A kollekció létrejöttében jelentős szerepet játszott Ligeti György zeneszerző Musica ricercata című műve is.
Szigeti Szilvia szerint a kiállítandó kollekcióban tárgyiasult ritmusok, repetitív motívumok, kisebb és nagyobb formai egységek arra az elhatározásra ösztönözték, hogy a jövőben együttműködjön az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal. A tárlat csütörtöki megnyitója élőben követhető lesz a FUGA Youtube-csatornáján. A megnyitón közreműködik Horváth Balázs zeneszerző és Radnóti Róza zongoraművész is.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál | Fuga | Futuristic | Szigeti Szilvia
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!