Gasztromúzeumok, ahol nemcsak nézelődni, de kóstolni is lehet

A gasztronómia az emberiséggel egyidős. Nem csoda, hogy az elmúlt évszázadok során számos különleges történelmi emlékkel is büszkélkedhet – ezeket gyűjtik össze és mutatják be a tematikus gasztromúzeumok, melyek a valóságban azonban ennél jóval többet is nyújtanak: hagyományokat, értékeket, információkat és ízekben gazdag kóstolási élményeket.

Mustármúzeum, Middleton, Wisconsin, USA

Ma már mindennek lehet múzeuma, így a világ egyik legismertebb szószának, a mustárnak is.

A Middletonban található Nemzeti Mustármúzeum összesen 6090 mustárt mutat be, melyek között találhatunk szószokat az Egyesült Államok ötven tagállamából is, de az igazi kuriózumot a nemzetközi mustárgyűjteményük jelenti, melyben több mint hetven ország terméke található meg.

A gyönyörű Gibbons mustáredényektől kezdve az antik konzervdobozokig, az 1930-as évek reklámjáig minden megtalálható a múzeumban, ami a mustárhoz kapcsolódik, ráadásul számos szószt meg is kóstolhatnak a betérők.

Pezsgőmúzeum - Ay, Franciaország

Az Ay-ban, a történelmi szőlőültetvények szomszédságában található Cité du Champagne Collet-Cogevit, amely állandó és időszakos kiállításoknak is otthont ad, de nyitva állnak a látogatók előtt 19. századi pincéi és több mint harmincezer palackból álló borkönyvtára is.

A múzeum Raoul Collet egykori otthona. Az egyik tematikus tárlat az ő különleges életstílusát, az 1920-as évek polgári világát mutatja be, miközben megidézi az art deco korszakot is.

A múzeum részletesen, mintegy ezerötszáz borászati eszköz és dokumentum segítségével mutatja be a pezsgőgyártás sok évszázadot felölelő hagyományát. A beltéri idegenvezetés pedig a domboldalakon folytatódik, ahol egy kijelölt ösvényen haladva ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szőlőfajtákkal és termesztési sajátosságaikkal, a túra végén pedig meg is ízlelhetik a Collet pezsgő semmihez sem hasonlítható aromáját.

Csokoládémúzeum – Barcelona, Spanyolország

A csokoládé a 15. század óta fontos szerepet játszik a város gazdasági és társadalmi életében,

ott alapították az első műhelyt is, ahol a csokoládé szilárd változata megszülethetett.

A Csokoládé Múzeum az egykori Sant Agustí kolostorban található, és részletesen mutatja be a csokoládékészítés történetét egészen az Európába érkezésétől kezdve napjaink fine dining megoldásáig.

A múzeum egyfajta inkubációs központ is, a szakma neves képviselőinek bevonásával tartanak workshopokat, konferenciákat és képzéseket, így kívánják ösztönözni a minőségi cukrászatot, és elősegíteni a hagyományos, kézműves csokoládégyártás ismételt térnyerését.

Ez is érdekelhet:

csokoládémúzeum | middleton | barcelona | ay | Európa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom