Gordon Ramsay trükkjével nem lehet elrontani a steak-et

Gordon Ramsay a steak-ek szakértője, aki tényleg minden csínját-bínját ismeri a szaftos hús sütésének. Most pedig egy egészen meglepő trükkjét is elárulta.

A népszerű, világszerte ismert sztárséf szerint az airfryerekben, azaz a forrólevegős fritőzökben olyan steak-et süthetünk, ami vetekszik a grillen készült változattal. Az alaposan befűszerezett ribeye elkészítéséhez először három percig kétszázhúsz Celsius fokra előmelegítjük, majd betesszük az olaj nélküli fritőzbe és tíz perc alatt készre sütjük.

Ezt követően még csak pihentetésre sincs szükség, máris tálalhatjuk isteni sültburgonyával.

Bár az airfryereket többnyire a sütő alternatívájaként használjuk, úgy tűnik a serpenyőt és a grillt is remekül ki tudjuk váltani vele. Ráadásul állandó hőmérsékletű levegővel sül az étel, így a hús külsején pontosan

olyan szép kéregréteg keletkezhet, mintha hagyományos módon készítenénk.

Gordon szerint az ízek is rendkívüliek lesznek, a hús pedig megőrzi szaftosságát.

Bár Ramsay trükkje a hús megsütésére egyértelműen bevált, elsősorban otthoni fogyasztásra és kis adagok elkészítésére ajánlja az airfryert. Éttermeiben továbbra is inkább serpenyőben készítik a fogást.

(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)

airfryer | Gordon Ramsay | praktika | konyhai praktika | steak

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom