Close
Májustól már nem kérik a védettségi igazolványt ezen a népszerű európai nyaralóhelyen

Májustól már nem kérik a védettségi igazolványt ezen a népszerű európai nyaralóhelyen

Görögország lazít a korlátozásokon.

Athanásziosz Plévrisz görög egészségügyi miniszter bejelentette, hogy május 1-jétől

nem lesz szükség sem oltási, sem gyógyultsági igazolásra ahhoz, hogy beltéri rendezvényeket, éttermeket, múzeumokat látogassanak az emberek.

Mint hozzátette, az intézkedéseket szeptemberben újra felülvizsgálják.

Június 1-től nem kell majd maszkot viselni beltéren sem, de az egyelőre nem derült ki, hogy ez a tömegközlekedésre és a szupermarketekre is vonatkozik-e.

A miniszter azt is elmondta, hogy augusztus 31-ig feloldják az éttermeket, üzleteket és sporthelyszíneket érintő vendégszám-korlátozásokat is, ugyanakkor a jelenlegi belépési szabályok továbbra is érvényesek maradnak.

Ezek szerint a magyar állampolgárok uniós digitális oltási igazolvánnyal, gyógyultsági igazolással vagy teszttel léphetnek be, bővebb információk az utazás feltételeiről a Konzuli Szolgálat oldalán találhatók.

Korábbi cikkünkben egy lélegzetelállító vegán butikhotelt mutattunk be, mely néhány éve nyílt, és írtunk arról is, hogy hová menjünk a legszebb görög naplementéért.

(Forrás: Greek Travel Pages, Greek City Times, képek: Getty Images, Unsplash)

görögország | belépés | igazolvány | szabályok | igazolás

FOLYTASD EZZEL

Fertőzéshullámot indított el az Oktoberfest

Megvan Európa idei legjobb úti célja

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram