Nincs ennél jobb gasztróesemény idén – Sztárok gombócaival jön a Gourmet Fesztivál

Gombócból, pezsgőből, kaviárból, no meg topétteremből és sztárséfből biztosan sok lesz május 17-20. között a Millenárison. Az OTP Bank Gourmet Fesztivál az ország csúcsgasztronómiai eseményeként évente egyszer trombitálja össze a hazai és a nemzetközi élvonalat – ezúttal a pünkösdi hétvégén teszi ezt meg.

Amióta jó tíz esztendővel ezelőtt Gerendai Károly kitalálta, hogy tavasz közepén egy helyre tereli a magyar gasztronómiában saját területükön kiemelkedőt alkotókat, azóta mindössze egyszer – az elmúlt évben – döntött úgy az időjárás, hogy ne esőben és sárban tocsogják végig a vendégek a cukrászatok, a borászatok és az éttermek standjait.

Idén remélhetőleg újra kellemes időben járhatjuk végig a fesztivál talán legfontosabb részét, a száztíz állomásos sétakóstolót, ahol többek között országunk Michelin-csillagos éttermeinek kínálatából lehet szemezgetni, tehát a kétcsillagos, Mészáros Ádám-vezette Onyxtól kezdve a Costes Downtownon vagy a Borkonyhán át a Kollázsig a hazai élmezőny legismertebb séfei által gründolt konyhák mutatják be étlapjukat.

A Gourmet egyik lényege és talán legnagyobb előnye, hogy három nap alatt végigkóstolhatjuk az ország legjobb éttermeit anélkül, hogy órákat kelljen utaznunk.

Minden évben megneveznek a szervezők két témát, arra kérve a sztárséfeket, hogy a saját ételeik elkészítése mellett ezeket is dolgozzák fel a szubjektív értelmezésükben. A gulyás és a rakott krumpli után az idei rendezvényen a gombóc és a kaviár a két tematika, ami mellé ezúttal egy ital is társul: a pezsgő. A minden világkonyhában alapelemként megforduló gombócot illetően nyugodtan számíthatunk elszálltabb ízekre, tehát édes, sós, magyaros vagy akár ázsiai variációkat is elénk rakhatnak a séfek.

Sárközi Ákos, a Borkonyha ismert arca nem árulta el, pontosan milyen fogásokat tervez a nagy eseményre, de a hétfői sajtóeseményen az általa prezentált kóstolóban lecserélte a kaviárt lencsére, amihez falatnyi csirkegolyókat társított, így biztosak lehetünk benne, hogy a beígért három különlegesség mindegyike hasonló váratlanságokat rejt majd.

A mögöttünk hagyott tíz esztendőben jelentős változás állt be az itthoni éttermi kultúrában, de a statisztikák szerint a csúcséttermeket még mindig inkább a külföldiek látogatják – többek között ezért találták ki a Gourmet Fesztivált, hogy próbáljon fordítani a szélirányon.

Ennek érdekében az említett itthoni elit mellett a nemzetközi mezőny kitűnőségei is eljönnek Budapestre.

Közülük Heinz Reitbauert nevezhetjük igazi headlinernek: a bécsi Steirereck legendás tulajdonos-séfjét az évtized konyhafőnökének választották Ausztriában, két Michelin-csillagos éttermét a világ tízedik legjobbjának tartják.

Ami a többieket illeti, szintén limitált férőhelyes exkluzív vacsorát ad Latin-Amerika legkiemelkedőbb női séfje, Kamilla Seidler, és Isztambul egyik legjobb étterme, a Neolokal executive séfje, az anatóliai konyhát újraértelmező Maksut Askar is a Millenáris vendége lesz.

Nem csak a kóstolás miatt érdemes napijegyet váltani, hanem a különböző témájú workshopok is érdekesek lehetnek.

Összerakhatjuk életünk hamburgerét, megismerkedhetünk a kávé-ételpárosítások alapjaival, vagy megtudhatjuk a titkát a tökéletes húsok elkészítésének, valamint többféle témában a süteményektől a csokoládéig ismert hazai gasztronómiai szereplők tartanak bemutatókat és előadásokat a színpadon.

A gasztroszínpad műsorát a tavaly útjára indított önálló Gourmet-díj átadása zárja, melyen a közönségszavazatok és egy szakmai zsűri döntése alapján kiemelik a fesztivál legjobb kiállítóit és ételeit.

(Fotók: Dancsecs Ferenc, Gergely Vas, Gyana Dániel, Hartyányi Norbert)

Ez is érdekelhet:

Fine dining otthonra? Mutatunk négy hibátlan finomságot hazai sztárséfektől

Otthon elkészíthető bagel burger vagy tészta nélküli ravioli kecskesajthabbal – négy ismert séf négy receptje segít lenyűgözni a vacsoravendégeket.

workshop | budapest | gourmet fesztivál | michelin-csillag | sztárséf

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom