Close
Stílus háza – Eladósorba került a Gucci egykori londoni központja

Stílus háza – Eladósorba került a Gucci egykori londoni központja

A luxusmárka egykori londoni főhadiszállását 66,6 millió dollárért, vagyis 25,7 milliárd forintért kínálják.

London szívében, a Grafton Street-en található a pazar palota, amelyet 1769-ben építettek neoklasszikus stílusban. Az ingatlanban többek között

nyolc hálószoba, úszómedence, télikert, edzőterem és mozi is található.

Úgy tudni, a luxusvilla egykor Lord Brougham főkancellár otthona volt a 19. században, a Guccihoz 1998-ban került, három évvel azután, hogy Tom Ford amerikai tervezőt kreatív igazgatónak nevezték ki.

Az olasz divatház székhelyét ekkor helyezték át Milánóból Londonba,

a Grafton Street-i komplexum pedig hivatalosan is a márka új székhelye lett, hogy aztán 2000-ben megkezdődhessenek a két évig tartó felújítási munkálatok is.

A Gucci fő tárgyalótermét az első emeleti étkezőből alakították ki, a második és harmadik emeletet a luxusmárka PR-csapata és IT-részlege foglalta el.

A negyedik emeleten dolgozott a korábbi vezérigazgató, Domenico De Sole.

Most közel 26 milliárd forintért került az ingatlanpiacra, a luxusvillát azonban nem csak megvásárolni lehet, hanem heti 19 millió forintért ki is lehet bérelni.

A Gucci az elmúlt időszakban számos újdonsággal került a figyelem középpontjába. Ahogyan arról a Roadster is beszámolt, nemrég bemutatták a kisállat-kollekciójukat, amiket stílusos négylábúak számára terveztek, de az egyik népszerű játék segítségével meghódították a Metaverzumot is.

(Forrás: RobbReport, fotók: Beauchamp Estates)

london | gucci | luxusingatlan

FOLYTASD EZZEL

Még a mostani inflációhoz képest is egészen hihetetlenül drágultak az eladó házak Budapest környékén

Több tízezret spórolhatsz havonta az albérletedben, ha erre a két dologra odafigyelsz

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom