Tizenöt százalékkal többe kerül átlagosan egy gyerektábor – adta hírül a Táborfigyelő.hu. Ennek ellenére idén is hatalmas az érdeklődés a programok iránt.
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán a Táborfigyelő szerint. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják. Nem olcsó mulatság azonban a táborozás.
Átlagosan 15 százalékkal kell többet fizetni egy-egy tábortért, mint tavaly.
Ennek az oka a táboroztatók költségeinek növekedése, illetve a bérleti díjak és a különböző belépők drágulása, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása.
A jelentés szerint egy napközis tábor átlagára idén negyvenötezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan hetvenezer forintot kell fizetnie a családoknak.
(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)
tábor | megélhetési válság | drágulás | gyerektábor | áremelkedésRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!