Budapesten forgatták az Oscar-díjas zeneszerző legújabb klipjét

Hans Zimmer Oscar-díjas zeneszerző (Oroszlánkirály, Gladiátor, Esőember stb.) és napjaink egyik legnépszerűbb dj-je, Alan Walker közös, Time című számához a Covid–19 koronavírus miatt kiüresedett városok adták a hátteret. A zenemű az Eredet című film betétdala volt, most pedig Alan Walker feldolgozásában, közös előadásukban született újjá.

A klipben Hans Zimmer Los Angeles-i otthonában zongorán adja elő a darabot, melyet Alan Walker egy víz alatti stúdióban remixel. A járvány enyhülése után, a világ nagyvárosaiban (New York, London, Oslo, Los Angeles) az állandó otthonlétből kiszabaduló embereket látunk, akik meglepve nézik az épületekre vetített reménysugarat, melyet a videoklip személyesít meg. A nagyvárosok között feltűnik Budapest is, ahol a Lánchídra vetített klipet nézik az emberek.

Abban, hogy a klipbe Budapest is bekerült, nagy szerepe van a Freelusion csapatának, mely egy magyar alapítású, nemzetközi szinten jegyzett, videomapping technológiával foglalkozó cég, a nagyközönség elsősorban táncos produkcióikról, valamint a Britain’s és az America’s Got Talent-ben szerzett sikereikből ismerhetik. Nem mellékes az sem, hogy épületvetítés-világbajnokságot nyertek, és az utóbbi években nemzetközi színházi előadások, Las Vegas-i szuperprodukciók, óceánjáró luxushajók show-műsorainak készítői, közreműködői. A Freelusion munkáját a hazai közönség legközelebb az őszi színházi szezon megnyitásakor, a Thália Színház Gyilkosság az Orient expresszen című előadás, illetve az Operaházzal közösen készített Carmina Burana során csodálhatja meg.

A klipet már 1,5 milliónál is többen látták világszerte, és az előadók videóinak eddigi megtekintései alapján nem kizárt, hogy akár több száz milliós nézettséget is elérhet, amely mind Budapest, mind az egész ország turizmusának feléledése szempontjából is valóságos reménysugár lehet.

A projekt létrejöttében segítséget nyújtott a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. csapata.

Ez is érdekelhet:

A Lánchíd is a világ legszebb hídjai között szerepel

Az Architectural Digest összeszedte azt a tizenkilenc hidat, amit ők a legszebbnek tartanak. Elég sok az induló, de a Lánchíd így is helyet kapott közöttük.

(Fotók: Unsplash, Pixabay)

lánchíd | klip | freelusion | videoklip | hans zimmer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom