Három elképesztő autó, aminek nehéz szívvel adnánk csak vissza a slusszkulcsát

Jó lenne örökre a garázsunkban tudni bármelyik csodát a három közül, de ha csak egy tesztvezetésre vinnénk el az egyiket, már az is nagy élményt jelentene. Szerencsére volt rá lehetőség. 

Rolls-Royce Phantom

A Phantom neve egyet jelent a fényűző tökéletességgel, időtlen eleganciája miatt tisztelet övezi az egész világon. A nyolcadik generációját 2017-ben mutatták be, és a vásárlók arra kérték a Rolls-Royce-t, hogy ne változtassanak sokat az ikonikus modellen, ezért csak finoman módosították a dizájnt.

Valójában nem is arról szól a Phantom megújulása, hogy min kellett változtatni, sokkal inkább arról, hogy mit őriztek meg ezen az eleve kiváló luxusautón.

Maserati Grecale

Az elérhetőbb áron kínált Grecale vezeti el a modenai márkát a jövőbe, hiszen az izgalmas benzines változatokon kívül tisztán elektromos hajtásút is gyártanak majd belőle.

A Grecale egy másik ikonikus olasz márka szabadidő-autójával, az Alfa Romeo Stelvióval osztozik közös alapokon, azzal egy gyártósoron készül, de a méretei valamivel nagyobbak. A motorkínálata egy kétliteres, turbós négyhengeres benzinmotorral indul, 300 és 330 lóerős teljesítménnyel, nyolcfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással, és már ez a belépőmodell sem nevezhető lassúnak, hiszen 5,6 másodperc alatt gyorsul százra és 240 km/óra a végsebessége.

Az új Grecale vezeti el a Maseratit a jövőbe

A modenai márka legnagyobb számban eladott autójának ígérkezik.

Porsche 718 Cayman GTS

A downsizing trendjével ment szembe a Porsche, amikor minden eddiginél nagyobb motort szerelt a 718 Cayman ülései mögé. Az új GTS lehet a tökéletes választás, az a mindennap használható sportautó, amit hétvégente el kell vinnünk egy élménykörre.

A kompakt méretű, arányos sportkocsi sziluettjét azonnal Porschének ismerjük fel, atletikusabb a 911-esénél, persze ahhoz képest meg kell elégednünk szigorúan két üléssel, ahol intim közelségbe kerülünk az utastársunkkal.

Micsoda hanggal indul! A hátunk mögül érkező reszelős bokszerhang a Porschék sajátja,

egyszerre énekel a hagyományok tiszteletéről és a mérnöki tökéletességről,

amivel izgatottan sarkall az indulásra. Rég látott közvetlenséggel veszi a fordulatot, és a turbós motorokkal szemben egyenletesen adja le a teljesítményét, amiért érdemes 7000-ig űznünk a fordulatszámmérő mutatóját. Az ott leadott 400 lóerő több mint elegendő egy ekkora sportautóban.

Hat hengerrel adja az igazi élményt ez a Porsche

A 718 Cayman ebben a változatában adja vissza a Porsche lényegét.

 

autó | menő | rolls-royce phantom | luxus | porsche 718 cayman gts

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom