Három isteni előétel húsvétra, ha már unod a natúr főtt tojást

A főtt tojás kihagyhatatlan eleme a húsvéti asztalnak. Érdemes azonban új megoldásokat kipróbálni a felhasználására, hiszen egészen különlegessé is tehető, ha megfelelő fűszerekkel vagy további alapanyagokkal párosítjuk.

Klasszikus kaszinótojás egy kis füstösséggel

A szokásos módon elkészített főtt tojásokat meghámozzuk, hosszában kettévágjuk. Óvatosan eltávolítjuk a sárgáját, és beletesszük a turimixgépbe. Hozzáadjuk a majonézt egy kevés apróra vágott vöröshagymát, sót, borsot, fehérborsot, és ízlésünk szerint csilipelyhet. Homogén állagúra turmixoljuk. A tojásfehérjéket egy tálra helyezzük, a krémet habzsákba töltjük, és beletöltjük a fehérjékbe. Egy kevés pirospaprikával megszórva tálaljuk.

Ízlésünk szerint füstöltlazac-darabokkal a tetején kínáljuk.

Tojássalátás crostini fehér szardellával

Egy evőkanál olajat felhevítünk a serpenyőben. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és üvegesre pároljuk, majd félrehúzzuk. Közben a sütőt 300 Celsius-fokra előmelegítjük, a crostiniket feldaraboljuk, mindkét oldalukat meglocsoljuk olivaolajjal, és egy tepsibe sorakoztatjuk őket. Öt perc alatt ropogósra sütjük. A szeleteket fokhagymával megdörzsöljük, és hagyjuk kihűlni. A főtt tojásokat meghámozzuk, és egy villával összetörjük. Hozzákeverünk egy maroknyi aprított metélőhagymát, pár csepp ecetet és egy evőkanál olívaolajat.

Sózzuk, borsozzuk, majd a crostinikre sorakoztatjuk. Friss idényzöldségekkel díszítjük.

Currys-narancsos tojáskrém

A főtt tojásokat meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy nagy tálba tesszük. Hozzáadunk fél narancs reszelt héját és levét, némi curryt, mustárt és majonézt. Sózzuk, borsozzuk és pürésítjük.

Az ízlésünk szerint kiválasztott kenyereket megkenjük a tojáskrémmel, friss zöldfűszerekkel, vagy metélőhagymával megszórva tálaljuk.

Vajon mi a kedvenc karanténétele Mautner Zsófinak, és miből inspirálódik  Jókuti "Világevő" András akkor, amikor leginkább a négy fal közé szorulunk? Mi idézi meg a gyermekkorát Iklódi Dórának, és hogyan formálja azt egészségtudatossá? Sass Dani last minute ételekre vágyik, vagy szívesen tölt mostanában hosszabb időt a konyhában? Utánajártunk mindennek és begyűjtöttük az ország legnépszerűbb gasztrobloggereinek legtutibb receptjeit is.

(Forrás: Getty Images)

főtt tojás | gasztronómia | húsvét | recept | tojás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom