Három szokás, amit érdemes felvenned, ha nehéz a home office utáni visszaállás

Minden stresszes napot ellensúlyozni tudunk néhány olyan módszerrel, ami a lemerülő akkumulátorainkat szélsebesen feltölti.

Ahogy csillapodni látszik a világjárvány, úgy térünk vissza egyre többen a home office-ról a munkahelyi íróasztalunk mellé. Az új normális pedig hirtelen furcsa, frusztráló, sőt, kifejezetten stresszes is lehet. Három plusz egy praktikával azonban sokat tehetünk azért, hogy helyre billentsük a belső harmóniánkat.

Ne pánikolj, lélegezz!

Ha a dolgok bizonytalanná válnak, ha a régi-új környezetben találjuk magunkat, stresszt, szorongást és pánikot is érezhetünk.

A légzéstechnikák segítségével pedig nemcsak a felgyülemlett feszültségtől tudunk megszabadulni, de türelmesebbé és magabiztosabbá is válhatunk, ráadásul a memóriánk is javulhat.

A légzőgyakorlatokra elegendő öt percet szánnunk, munka közben, a kávészünet ideje alatt is bevethető egyfajta csodafegyverként.

Kapcsolódj össze a természettel!

A legjobb ötletek gyakran akkor születnek meg, amikor elvonulunk magányosan a természetbe. A fák, a csicsergő madarak, a napsütés ugyanis energiával tölt fel bennünket, ráadásul mindezt már egy húszperces séta alatt is érezhetjük.

Ha tehetjük, ebédszünetünket töltsük egy parkban, hangolódjunk rá a természet hangjaira, és hagyjuk, hogy lelassítsa a pluzusunkat és kitisztítsa az agyunkat!

Meditálj!

A meditáció elengedhetetlen az elme tisztán tartásához és a stressztől való megszabaduláshoz. Segítségével a figyelmünket tudatosan befelé irányítjuk, így maximálisan ki tudjuk zárni a külvilágból érkező ingereket, stresszforrásokat.

Irodai környezetben is kivitelezhető: ha azt érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, akkor csupán egy nyugodt helyiségre van szükségünk, és arra, hogy tíz-tizenöt percre kiszakadhassunk a mókuskerékből.

+1 Digitális detox mindennap

A munkaidő leteltével rendkívül fontos, hogy valóban el tudjunk szakadni a munkavégzéstől, és kikapcsolódjunk. Ehhez elengedhetetlen, hogy lecsukva tartsuk céges laptopunkat, kikapcsoljuk a munkahelyi telefonunkat. Ha ezt nem tesszük meg, a korábbiaknál jóval hamarabb tapasztalhatjuk a kiégés jeleit.

Az egészségünk megőrzése, a mentális fókusz, a lecsökkentett stressz-szint kulcsfontosságú a munkahelyi teljesítmény szempontjából. Szakértők szerint öt élelmiszercsoport rendszeres fogyasztásával azonban szintén sokat tehetünk produktivitásunk fokozása érdekében.

(Fotók: Getty Images)

tippek | hatékonyság | iroda | home office | vissza

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom