Ezt a raviolit készítsd, ha megvillantanád főzőtudásod!

A spenótos-ricottás ravioli klasszikus olasz étel, amit a zsályás vajmártás tesz még különlegesebbé. Ezzel a fogással garantáltan lenyűgözhetjük vendégeinket, ráadásul olyan sikerélményünk is lehet, ami után csak házi tésztával fogjuk tudni elképzelni az életünket.

Hozzávalók:

  • 360 g finomliszt
  • 4 tojás
  • 200 g friss spenót
  • 200 g ricotta
  • 40 g reszelt parmezán
  • 1 citrom reszelt héja
  • 20 g friss zsályalevél
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 100 g sótlan vaj
  • só, bors

Elkészítése: 

  1. A lisztet, a tojást egy nagy tálba tesszük, sózzuk, és alaposan összegyúrjuk. Akkor tökéletes, ha a felülete sima, az állaga rugalmas. A tésztát négy egyenlő részre osztjuk, frissen tartó fóliába csomagoljuk, és legalább 45 percre hűtőbe tesszük.
  2. A spenótot beletesszük a serpenyőbe, és gyakori kevergetés mellett 3-5 perc alatt megfonnyasztjuk. Félretesszük, hagyjuk kicsit kihűlni, majd kezünkkel kinyomjuk belőle a nedvességet. Arra kell törekednünk, hogy a spenót a lehető legszárazabb legyen. 
  3. A spenótot apróra vágjuk, és a ricottával, a parmezánnal és a citromhéjjal együtt egy tálba tesszük. Ízlés szerint sóval és fekete borssal ízesítjük, jól összekeverjük és félretesszük.
  4. A zsályát, a fokhagymát és a vajat egy serpenyőbe tesszük, alacsony hőfokon 4-5 percig pároljuk a zsályaleveleket. Ízlés szerint egy csipet sóval és borssal fűszerezzük.
  5. A tésztát kicsomagoljuk a frissen tartó fóliából, enyhén belisztezzük, majd tésztagép segítségével fokozatosan egyre vékonyabbra nyújtjuk. Két nyújtás között érdemes picit pihentetni, hogy szikkadjon. 
  6. Amikor a tészta kellőképpen vékony lett, kiterítjük az asztalra, egyenlő távolságra teáskanállal kiadagoljuk a ricottás masszát, ecsettel bevizezzük a tészta széleit, és ráfektetünk egy másik tésztalapot. A töltelékek körül a tésztát óvatosan lenyomkodjuk, majd éles késsel egyforma méretű négyzetekre vágjuk. A folyamatot addig ismételjük, amíg az összes tészta és a töltelék el nem fogy. 
  7. Egy lábasban enyhén sós vizet forralunk, melyben három perc alatt készre főzzük a raviolit. Ezután a felmelegített zsályás vajba forgatjuk, azonnal tálaljuk, parmezánnal megszórva kínáljuk. 

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

olasz konyha | házi tészta | recept | spenót | ravioli

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom