Azért vasárnapra valamicskét javul a dolog, de addig…
Pénteken és szombaton még sokfelé várható zápor, zivatar, majd vasárnaptól ismét sok napsütésre kell készülni 27-31 Celsius-fok közötti maximumokkal, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Pénteken tovább folytatódott északkelet felé a felhőzet növekedése, vastagodása, de legalább pár órára szinte mindenütt, délen, délnyugaton akár több órára is kisütött a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Délnyugat felől nőtt a csapadékhajlam, napközben már többfelé, több hullámban volt zápor, zivatar, eső is.
Szombaton reggelre az ország nagy részén csökken a felhőzet, majd délelőtt napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel.
A nap második felétől ismét erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés és több helyen előfordulhat záporeső, zivatar, nagyobb számban az ország déli, délkeleti felén, és zivatarok, valamint viharos széllökések várhatók.
A minimum-hőmérséklet 13-19, a maximum 26-31 fok között alakul. Vasárnap reggelre keleten is csökken az összefüggőbb felhőzet, megszűnnek a záporok, zivatarok. Általában napos időre lehet számítani kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Reggelig főleg keleten lehet zápor, zivatar, napközben azonban már csak egy-egy zápor alakulhat ki, és jobbára mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet a hajnali 12-18 fokról délutánra 27-31 fok közé emelkedik.
(Fotó: Unsplash)
időjárás | nyár | zivatar | zápor | meteorológiaRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!