Persze ilyen ranglista nincs, és ha lenne, akkor sem szerepelt volna rajta a hídon evés. Mostanáig.
Amióta megláttuk a Szerencse-hidat, nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy egyszer majd ott költsünk el egy romantikus vacsorát. Azért a fogásokkal vigyázni kell, nehogy száznapos tojást rendeljünk véletlenül – merthogy a híd a kínai Henan tartományban van, közelebbről Csengcsouban.
A hétmilliós városka nem turisztikai célpontként ismert, jó példa viszont a gyorsan változó kínai városokra: már épült egy vidámpark ott, benne egy 120 méter magas óriáskerékkel, és most itt a Szerencse-híd, amit jó érzékkel a Shopping Boulevardra helyezett el a tervező Arizon Design.
Elsősorban a fiataloknak szánják a hidat, amelynek névválasztásra egy szokást is kialakítottak: a látogatók felírhatják a nevüket és egy kívánságukat egy papírra, amit aztán lelakatolnak az ennek szánt helyre, majd a kulcsot a folyóba hajítják, ahonnan többet nem is halássza ki senki emberfia.
A szerencse és a boldogság tehát a látogatónál marad mindörökre, legalábbis ha a dizájnereken múlik.
A száz méter hosszú hídon egy 1100 m²-es étterem található. Mivel a székek és az asztalok a jókora boltívek alá kerültek, középen megmaradt egy széles folyosó a közlekedésre, ezzel megőrizve a híd eredeti funkcióját. A „széleken” ülő vendégeknek rengeteg természetes fény jut, az étterem pedig a lehető legközvetlenebb kapcsolatba kerül a Shopping Boulevard többi részével.
Amíg pedig nem jutunk el Henanba, maradhatunk a jó öreg európai hidaknál, amelyek közt szintén bőven találunk klasszikusokat.
(Fotók: Arizon Design)
kína | bakancslista | lifestyle | híd | étteremRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!