Ismét varázsolnak a magasban – Básztet elixírjét és Marie Curie radioaktív italát kóstoltuk

Már hagyomány az egyik legmagasabban fekvő budapesti koktélbárban, hogy nem hagyják tematika nélkül elrepülni az értékes napokat, inkább valami rendhagyó és meghökkentő témakörrel rukkolnak elő. Idén Igor Sztravinszkij gondolatát hívták segítségül, mivel a zeneszerző szerint addig senki sem marad halhatatlan, amíg egy ételt nem neveznek el róla. Ugyan jelenleg italokról beszélünk, de a mondást ugyanúgy használhatjuk. Felmentünk az Aria Hotel tetejére, hogy beszélgessünk kicsit Marie Curie-ről, bölcsek kövéről, japán mítoszokról és izgalmas italokról.

Megegyezhetünk, hogy minél nagyobb a verseny gasztronómiai szempontból, annál extrább dolgokkal rukkolnak elő azok az éttermek vagy bárok, ahol van elég kreativitás, játékosság, és a megvalósításhoz kellő energiabefektetés. A High Note SkyBarra ez fokozottan igaz, több tematikus szezont csináltak már végig, hogy ezzel kitűnhessenek a belvárosi felhozatalból: volt már őszi/téli erdei téma, mohákkal, korhadt famulccsal, és naturálisabb koktélokkal, Hollywood filmes sikereit is elővették már, színpadiasabb dekorral, a Casablanca, vagy a Valaki forrón szereti fantáziavilágával és ízeivel. Most legendákra és mítoszokra építenek, vagyis a varázslat idén sem marad el.

Persze, ugyanúgy betérhetünk egy negronira, de ki szeretne ilyen szimpla élményt, ha ügyesen kitalált, extra elemekkel jócskán feltuningolt italokat is kóstolhatunk? Bőkezűen bántak az alapokkal, whisky, vodka, tequila, gin, rum, brandy alapszeszek köré szervezték a show-t és az ízeket is. Már az illusztrációk, az itallap is menő és látványos, ezt Kincses Nándor tetoválóművész készítette.

Gózon Péter és Mihály Richárd bármenedzserek szerint az is célkitűzés, hogy a vendégek fantáziáját megmozgassák kicsit: a bártenderek nagyon szívesen mesélnek a kreációkról és a hozzájuk csatolt mítoszokról, megindulhat a párbeszéd, a közös filozofálás. A pultnál és az asztaloknál egyaránt.

Milyen jól jöhet például egy ilyen témaindító egy első, második randinál?

Egyből sokat megtudhatunk a partner érdeklődéséről is. Elég menő lehet például, amikor a randevúnk továbbszövi a történetet, ami a Marie Curie vitrinjéből származó, erősen radioaktív poharakról, üvegcsékről szól, vagy ha tisztában van az asztalra helyezett, Teslához köthető plazmagömb működési elvével!

A koktélok között találunk meleg, növényi tejjel készített japános italt, mint például a Good Spirit Caller, amiben a füstös whiskyt fehér csokoládé és matcha ellensúlyozza, és háromféle ginre építő koktélt is kevernek, hiszen vitathatatlanul borókadomináns égetett szesz az elmúlt évek favoritja. Ilyen például az Anatomy of Fragrance, ami Leonardo da Vincivel hozható össze: a levendula a világ leghíresebb polihisztorának kedvenc virága és illata volt, rózsával, limoncellóval, ginnel és proseccóval összehozva egy parfümös, lágyabb italt kevertek tiszteletére.

A skandináv mondakörre építik a Gjallarhornban felszolgált italt: a hatalmas kürtben szintén gin alappal készített koktélt találunk. A házi aqua vit, földi szeder, boróka segítségével elkészített adaptáció minket inkább emlékeztetett a magyar Lehel kürtje-legendára, és a méretes, nehéz üvegpohárral nem a Ragnarök miatt tülköltünk volna, hanem lesújtottunk volna vele, de oda se neki, kellemes, fűszeres és hűsítő italt ittunk.

Ritkán mondjuk egy whiskeyre, hogy lágy, de az Ohiteka névre hallgató, csokoládéval, málnalevél kombuchával készülő whiskeys koktélt megszelidítették.

A meghökkentő plazmagömbös attrakció és a böhöm kürt után csupán egy hieroglifákkal díszített fémbögrében érkezett az egyik kedvencünk: Básztet, az oroszlánból végül macskafejűvé vált istennő elixírje, ami tequila alapot kapott, és a dohánykávétól lett olyan füstös és mély. Ez az az ital, amiről a legtöbbet lehetne beszélni, mert annyira összetett. De még jobb, ha inkább megtapasztaljuk komplexitását! A fantáziaitalokhoz dukálnak a szintén legendákkal megtámogatott bárfalatok is.

Ez is érdekelhet:

Ennél a három koktélbárnál aligha mutathatunk impozánsabbat

A klasszikus értelemben vett koktélbárok hangulata és megjelenése mindig különleges. Ez a három ázsiai intézmény pedig valóságos belsőépítészeti remekmű.

(Fotók: High Note SkyBar)

cocktail | alkimista | bárkultúra | aria hotel | koktél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom