Történet a falak között – Híres művészek villái

Amikor egy több száz éves házat megveszünk vagy kibérelünk, sokkal többet kapunk a csupasz falaknál. Vannak régi házak, villák, kastélyok, ahol még a repedéseknek is megvan a maguk története, arról nem is beszélve, milyen izgalmakat találunk, ha egy kicsit utánajárunk múltjuknak.

Valószínűleg megszámolni is nehéz lenne az efféle villákat – Franciaországban talán könyvet is lehetne készíteni belőle –, de Capri szigete is egyike azoknak a földi paradicsomoknak, ahol számos 20. századi művész és író talált nyugalmat és inspirációt, majd épített saját villát. Persze, ennél jóval közelebb is találunk érdekes példát.

Villa Malaparte

A Villa Malaparte hosszan elnyúló terrakotta épülete a Punta Massullo feletti sziklák közt fekszik. A tetőteraszra vezető hosszú lépcsősor megmászása után a Salerno-öbölre nyíló elképesztő kilátás fogadja a vendégeket – azaz csak fogadná, mert a villa sajnos nem látogatható, csak messziről, a tengerről vagy a Pizzolungo ösvényen haladva csodálhatjuk meg a vöröslő, minimalista építményt.

Az 1942-ben épült, szokatlanul modern villa az olasz író, költő és újságíró Curzio Malaparte számára készült, és ugyan az eredeti terveket Adalberto Libera építész készítette, Malaparte végül egy helyi kézműves segítségével, a maga által megálmodott részleteket valósította meg.

Éppen ezért Malaparte számára a villa saját személyiségének fizikai kivetülése volt:

"Amikor elkezdtem építeni az otthonom, még nem sejtettem, hogy az önarcképem alkotom meg" – mondta.

Az író 1957-es halála után a villa elhagyatottan állt, és különleges atmoszférájával megihlette Jean-Luc Godard rendezőt is, aki A megvetés (Le Mépris) című filmjének egyik helyszínéül választotta a sziklára épített rezidenciát – többek között ott vették fel Brigitte Bardot híres meztelen, napozós jelenetét is.

Villa San Michele

Capri bája annyira magával ragadó, hogy még a híres svéd orvost és pszichológust, Axel Munthe-t is regényírásra inspirálta. A sokak által csak a sziget gyöngyszemeként emlegetett Villa San Michele-t korábban Munthe építtette, és később itt írta meg a The Story of San Michele című életrajzi regényét is.

A villa ma nyitva áll a látogatók előtt, a több mint ezer művészeti tárggyal és szoborral teli ház falai között – vagy épp a parkban, Munthe nyomdokaiba lépve – mi is elmerenghetünk az élet nagy kérdésein. A villában zajlik az élet, nyáron folyamatosan zártkörű események és zenei rendezvények váltják egymást.

Villa Ceselle

A Capri szigetének nyugati részén fekvő Anacapriban a 20. században komoly társasági élet folyt: a Villa Ceselle olyan irodalmi találkozópont lett, ahová a világ minden tájáról érkeztek művészek, hogy Caprit magukba szívva vitathassák meg a világ aktuális dolgait kortársaikkal.

A villa az 1920-as években az akkori polgármester, Mazzarella tulajdonában volt, aki, miután antifasiszta nézetei miatt lemondásra kényszerítették, feleségével, Asta Sondergaard Nielsennel úgy döntött, a házat hotellé alakítva nyújt szálláshelyet a Caprira érkező turisták számára.

Az így megszülető Villa Ceselle szinte azonnal a totalitárius rendszer elől megnyugvást kereső korabeli művészek és értelmiségiek találkozóhelye lett.

Asta férje halála után is tovább üzemeltette a villahotelt, egészen 1984-es haláláig. A kétezres években a villát a Maresca család vette meg, akik mind a mai napig hotelként üzemeltetik a korábban Graham Green, Axel Munthe, Curzio Malaparte, Mario Soldati, Alberto Moravia és Norman Douglas kedvelt pihenő- és találkozóhelyét.

+1 itthoni példa: The Writer’s Villa

Igazi történelmet rejtő villára itthon is rábukkanhatunk, ráadásul nem is kell olyan messzire menni érte. A Svábhegyen található The Writer’s Villa falai Szterényi Józseftől egészen a 21. századig számos történetet rejtenek – ebbe a történetekben és művészetben is gazdag villába pedig szerencsére mi is beléphetünk.

A házat ma a többek között a Brody House-t is megálmodó csapat üzemelteti, és az esküvőktől a különböző rendezvényeken át akár egy tizennégy fős csoportnak szállásként is kibérelhetjük.

A mesebeli villa a kertben található Zsolnay medence mellett belül is rengeteg kincset rejt, akár a különleges hangulatú télikertre, az olvasószobára, a csodaszép csigalépcsőre vagy a hálószobák és fürdőszobák bármelyikére gondolunk.

De honnan is indult a Svábhegy egyik legrégebbi épületének története?

A villát 1881-ben báró Szterényi József kereskedelemügyi miniszter építtette – a pletykák szerint szeretőjének, egy akkori balerinának. Hogy a pletyka igaz-e vagy sem, máig sem tudjuk, de az biztos, hogy Szterényi nagy művészetpártoló volt, így került a kertbe a Zsolnay szökőkút, majd 1913-ban a Róth Miksa üvegmunkáival díszített télikert is. Szterényi után a villában a neves Strelisky fényképész család lakott, majd a kommunizmus alatt megrongálták és évtizedekre feledésbe merült.

A sokat látott villát végül tíz évvel a vasfüggöny lehullása után egy holland író, Jaap Scholten vette meg és újíttatta fel, aki családjával 2004 és 2016 között élt benne.

Ez is érdekelhet:
Régi pasaréti villából varázsoltak idillikus, luxuskategóriás családi otthont

Tágas terek, megfelelő mennyiségű háló- és fürdőszoba, napsütötte terasz, és egy hatalmas kert. Valahogy így képzeli el az ember a tökéleres családi házat. Most mutatunk egy pasaréti luxusvillát, amely messze túlszárnyalja ezeket az elvárásokat.

(Fotók: a villák saját fotói)

történet | villa | Villa Ceselle | the writer's villa | budapest | építészet

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom