A filmrendező korábbi Los Angeles-i otthonát 8,8 millió dollárért értékesítették egy holland médiamogulnak. Úgy tudni, az ingatlan Bel-Air Country Club területével határos, és jóval a kért ár felett kelt el.
Amikor Alfred Hitchcock angol filmrendező 1939-ben Los Angelesbe költözött, hogy meghódítsa Hollywoodot, feleségével és lányával, Pattel először egy tágas bérlakásban éltek a Wilshire Boulevard-on. Később egy kétszáz hektáros területet szereztek meg a Scotts Valley közelében, hogy aztán végül egy vintázs ihletésű otthonban gyökerezzenek le Bel Air környékén.
Ebben az ingatlanban élt a legendás filmrendező egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig.
A csodálatos házat az év elején kínálták eladásra. A meghirdetett ár 8,25 millió dollár, azaz megközelítőleg három milliárd forint volt,
végül azonban nagyjából 3,12 milliárd forintért talált gazdára.
Úgy tudni, eddig egy helyi üzletember tulajdonában volt, a vevő pedig egy holland médiamágnás, az Eyeworks produkciós cég alapítója, Reinout Oerlemans lett.
Az ingatlant Carlton Burgess tervezte, azonban Hitchcock egykori otthonát 1983-ban alaposan átépítették. Ma két hálószobával és öt fürdőszobával rendelkezik. A szökőkúttal szegélyezett bejárat a nappaliba vezet, ahol csodálatos kandalló és boltíves fa mennyezet várja majd az új tulajdonosokat. Az étkező egy mesés, virágokkal gazdagon teleültetett kertre néz, a konyhában pedig kézzel festett csempék és látványos gránitpultok sorakoznak.
A két lakosztály mellett helyet kapott benne két kisebb szoba is. A garázsban három autó fér el, a telken türkizkék úszómedence és további tárolóhelyiségek is találhatók.
(Forrás: RobbReport, fotók: Compass)
birtok | ház | alfred hitchcock | luxusingatlan | ingatlanRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!