A skótok válasza a kalapkúrára: Hot Toddy

Jó magyar szokás, hogy bármilyen megfázás jellegű panasz esetén még az orvos is teázásra int, annak ellenére, hogy a szétcukrozott menzatea bolti citromlével legalább olyan hatásos, mint Szabó bakternek a hóna alá szorított hagyma. Népi gyógymódok, legendás kalapkúrák helyett elhoztunk most egy skót forró italt, amit egyes források szerint már a 17. század óta előszeretettel fogyasztanak.

Természetesen rengeteg változata van, ahány ház, annyiféleképpen készítik, és mindenki más receptúrára fogja rá, hogy az az eredeti. Nem kell óriási megfejtést keresgélni és kódexeket olvasni a Hot Toddy múltjáról, Sir William Wallace egyik ütközete után sem kortyolt még belőle, és az is kérdéses, hogy a 17. századi orvosok használták-e gyógyításra. Lehet, hogy ez is csak városi legenda, és csupán anno egy whiskylepárlóban szerette volna egy leleményes dolgozó feldobni a hideg téli estéit. Valami erőssel és forróval.

A Hot Toddy gyakorlatilag a felföldi grog, ahol a rum helyett whisky kerül a forró vízbe és fűszerek közé, vagy haladó változatnál a tea mellé.

Sokan úgy gondolják, a whisky mellé már sok lehet a fekete tea, hiszen mindkét hozzávaló karakteres, és két dudás nem fér meg egy csárdában. Mások viszont túl szimplának találják, ha csak méz és citrom, illetve pár szegfűszeg kerül a forró vízbe a whiskyn túl.

A legmezítlábasabb Toddy-recept így fest:

  • 5 cl whisky
  • 1 ek. méz
  • 1/2 ek. frissen facsart citromlé
  • 1,5 dl forróvíz
  • (1 filter tea)

Egy előre felmelegített bögrében keverjük össze a mézet, citromot és whiskyt, majd öntsük rá a lobogó vizet. Ha a teás verzióra szavazunk, a megadott ideig lógassuk a filtert, és utána fogyasszuk a forró Hot Toddyt.

Nem is mi lennénk, ha nem akarnánk kicsit extrázni ezen az amúgy egyszerű gyógyitalon, szóval írunk is pár különlegesebb verziót, whisky-tea párosításokat, ha a szimpla felmelegedés helyett az ínyenckedés a cél. Ha valaki kicsalná a receptből a mézet, mondván nemes whiskyhez és teához nem illik az édes nektár, el kell keserítenünk: a Hot Toddy méz nélkül olyan, mint gin-tonik a tonik nélkül.

  • A Kusmi Tea Anastasia fanztázianevű citrusos-bergamottos teakeverékének méltó párja lehet a Maker's Mark alap Kentucky bourbon whiskey. A karamellás-vaníliás jegyek mellé muszáj friss aromájú teát választani, hogy ne nehezedjen el az ital.
  • Ahogy a kávésznobok istentelen bűnnek tartják a világospörkölésű kávé cukrozását, úgy a teásokat a hideg is kirázza a Lipton Yellow Labeltől, ám gurméskodás így vagy úgy, az első Hot Toddy biztosan nem puer teából készült. Tehát forrázzunk egy sima Yellow Labelt, melynek egyszerűségéhez jól passzolhat a Teeling Single Grain whiskey.
  • A Clipper Organic Assam teája már önmagában malátás aromájú, hát még, ha tízéves Glenfarclas whiskyvel találkozik!
  • A Darjeelingből származó teákat a teafüvek pezsgőinek tartják. Vegyük például a Dilmah Sigle Estate szálas teáját, és válasszunk mellé egy megbízható scotch-ot. Tökéletes lehet a Grant's Select Reserve erősen tőzeges blendje.

Ez is érdekelhet:

Nekem nem csak január a tea hónapja

Az év első hónapja a teáé. Elmondjuk, szerintünk ez miért nincs jól így.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

koktél | forró ital | meleg ital | kalapkúra | hot toddy

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom