Ezt az öt helyet inkább felejtsük el idén

Érdemes körültekintően megtervezni 2020-ban (is) a külföldi utazásainkat, hiszen számos olyan pont található a nagyvilágban, ahová nagyrészt biztonsági okokból és túlterheltség miatt nem ajánlatos betenni a lábunkat. Az alábbi helyek tehát inkább kerülendőek. 

Barcelona

A szépséges város túlzsúfoltsága már nem hír, és a jelek szerint a közeljövőben sem nagyon számíthatunk pozitív változásra. Szemléletes példát közölt nemrég a New Yorker magazin: Barcelonában évente másfél millió Airbnb-szállást vesznek igénybe a turisták, többek között ezért csökkent az elmúlt bő tíz évben negyvenöt százalékkal a gótikus negyed lakosainak száma.

Ráadásul a legnépszerűbb látnivalók a La Ramblától kezdve a Sagrada Familián át a Güell Parkig már nem bírnak el több látogatót. Szakértői elemzések szerint a városnak időt és levegőt kell adni, hogy megoldja a problémákat.

Bali

A népszerűség átkaként emlegetett overturism Indonézia kedvencét is elérte. Lelki szemeink előtt érintetlen tengerpartok és azúrkék víztükrök lebegnek, ha Balira gondolunk, a kegyetlen valóságban viszont a sziget bizonyos részei a túlturistásodás következményeként tele vannak szeméttel.

A kormány korábban már kihirdette a szemétvészhelyzetet és betiltotta az egyszer használatos műanyagokat, illetve az idegenforgalmi adó bevezetését is tervezi, továbbá iránymutatást adna a turistáknak, mert nem ritka, hogy néhány kulturálisan érzéketlen vendég fürdőruhában látogatott meg vallási emlékhelyeket.

Hanoi

A város híres vonatutcáján egymást lökik félre a posztolók a tökéletes Instagram-fotóért.

Gyakran előfordul, hogy a szűk utcán naponta kétszer áthaladó szerelvény a tolakodó fényképezkedők miatt kénytelen megállni.

Ennek az lett az eredménye, hogy Hanoi vezetése bezáratta az utcában működő kávézókat, és felvételek készítését tiltó táblákat helyezett ki.

Matterhorn

A klímaváltozás okozta megváltozott körülmények miatt egyre veszélyesebb megközelíteni az ikonikus hegycsúcsot. 2019-ben heten, egy évvel korábban tizenegyen vesztették életüket Svájc egyik legismertebb magaslati pontján.

Szakértők fokozott lavinaveszélyre figyelmeztetnek 2020-ban, ennek ellenére Matterhorn továbbra is látogatható.

Fokváros

Lélegzetelállítóan szép hely és bizonságos is – legalábbis a belvárosa. A központban nem kell különösebben tartanunk a bűncselekményektől, Fokváros külterületeit ellenben ajánlatos elkerülni.

Bandaháborúk következtében ugyanis 2019 első felében közel ezer gyilkosság történt a meglehetősen kétarcú városban.

Ez is érdekelhet:

Itt az idő elengedni Barcelonát és társait – Tíz pompás város, ahol nincs tömeg

Lassan felejtsük el Romát, Párizst, és Amszterdamot, hogy élvezni is tudjuk a külföldön csatangolás és a felfedezés örömeit.

elkerülendő | hanoi | matterhorn | overturism | barcelona

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom