Hiánypótló applikációban gyűjtötték össze az amerikai magyarság emlékeit

Egy hiánypótló közösségi applikáció segít összegyűjteni az Amerikában lévő magyar vonatkozású helyeket, helyszíneket, a függetlenségi háborútól napjainkig. A HuGo alkalmazás ugyanúgy segít a kint élő magyarok közösségépítésében, mint a kontinensre látogató honi nyomkeresők kíváncsiságának kielégítésében.

Az amerikai függetlenség kikiáltásától napjainkig tartó majd kétszázötven év emlékeit és létező magyar vonatkozásait igyekszik feltérképezni az App Store-ból már letölthető, és hamarosan Androidon is elérhető HuGo applikáció. HuGo korunk kalandkereső huszárja, aki Amerikában járja a magyar kötődésű helyeket, és megosztja azokat.

"Talán kevesen tudják, de a függetlenségi háborúban egy magyar huszár, Kováts Mihály az amerikai lovasság megalakításában vállalt komoly szerepet, majd a harcokban vesztette életét. Ő egy olyan szimbólum, aki a magyarok szerepét mutatja a független Egyesült Államok létrejöttében és az USA történelmében, ezért is választottuk a huszár figurát az applikáció ötletének megszületésekor" – mesélik az ötletgazdák.

A HuGo az amerikai magyar szervezetek aktív bevonásával született meg, az appot a washingtoni székhelyű Hungary Foundation fejlesztette. "Mi, magyarok, több száz éve hozzájárulunk Amerika fejlődéséhez, szinte nincs olyan szeglete az USA-nak, ahol ne találnánk magyar lábnyomokat" – mondja Smith Lacey Anna, az alapítvány vezetője.

Az applikáció immár több száz magyar vonatkozású helyet jelölt meg, a kaliforniai kürtőskalács-készítőtől a Washingtoni Nemzeti Katedrális, Bossányi Ervin magyar festő-iparművész által készített ablakaiig, a magyar származású Róth Imre (Emery Roth) által tervezett ikonikus New York-i felhőkarcolótól (St. Moritz Hotel) egy Pennsylvaniában található autentikus magyar tanyáig, vagy egy dobos torta-lelőhelytől Kossuth Lajos valamelyik szobráig.

Manhattanben számos magyar vonatkozású emlékhely található

A HuGo nem csupán a magyar érintettségű, amerikai helyeket bemutató online térkép, de egy közösségi alkalmazás is, melyre a felhasználók folyamatosan tölthetik fel az általuk felfedezett, ide illő helyeket. Mindemellett egy olyan applikáció, amely egyrészt erősíti az Amerikában élő magyarok összetartását, illetve egy olyan közösség is egyben, mely segíti a felhasználókat. Azokat, akik az USA-ban vakációznak, de a felhasználók közt lehetnek vegyes, amerikai–magyar házasságban élő családok, ahol mondjuk a kint született gyermekeknek segíthet az app a közösségi élmények elérésében vagy a kulturális információcserében.

Szintén hasznos lehet a HuGo alkalmazás a magyar világjáróknak, illetve a Magyarország iránt érdeklődő amerikaiaknak, vagy olyan, azonos érdeklődésű körű, magyar kötődésű csoportoknak, melyek aktívan szeretnék tartani egymással a kapcsolatot.

Cleveland sokáig az egyik legmagyarabb amerikai városnak számított

"A »jenki huszár« app indulásának apropója a ’48-as forradalom és szabadságharc közelgő ünnepe, jelentősége pedig a világjárvány idején különösen aktuális, hisz a kényszerűen izolálódott egyéneknek, családoknak, csoportoknak nagy szüksége van az összetartozás élményére – mondja Smith Lacey Anna.

– Bár az utazás egyelőre korlátozott, HuGo segít abban, hogy most legalább virtuálisan megtaláljuk egymást."

Az applikáció egy közösségi aktivitást is kezdeményez, melyben arra buzdítja tagjait, hogy minél több helyet gyűjtsenek össze és rakjanak fel az alkalmazásra. A HuGo közösségi oldalán most induló játékban – kisebb nyeremények mellett - a főnyeremény egy retúr repülőjegy az Egyesült Államok és Magyarország között.

alkalmazás | hugo | applikáció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom