Húsz év óta az első hivatalos Beatles-könyv jelenik meg

A The Beatles: Get Back című kötet az együttes utolsó albuma, a Let It Be történetét meséli el.

A könyv alapját a banda stúdiófelvételei alatt rögzített mintegy százhúsz órányi anyag képezi. A kötet megjelenésével párhuzamosan fogják vetíteni Nagy-Britanniában Peter Jackson dokumentumfilmjét, amely ugyancsak a The Beatles: Get Back címen kerül a mozikba – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.

A könyv 1969 januárját idézi fel, amikor a Beatles egy televíziós fellépés anyagát vette fel a stúdióban. A  banda 1969. január 30-án adta utolsó élő koncertjét a londoni Apple Corps-székház tetején. A felvett számokat 1970 májusában a Let It Be című lemezen adták ki, egy hónappal az után, hogy Paul McCartney kilépett az együttesből. Előtte, 1969 szeptemberében jelent meg az Abbey Road című albumuk.

A könyv bevezetőjét Hanif Kureishi írja, aki szerint 1969 januárja nagyon produktív időszak volt az együttes életében, legjobb számaik közül több is akkor született. A könyvben több száz, korábban nem publikált fotó is szerepelni fog, amelyeket Ethan Russell és Linda McCartney készített. Az együttes tagjainak beszélgetéseit a The Guardian szerzője, John Harris írta le és szerkesztette meg a kötet számára.

Ezek a beszélgetések Jackson dokumentumfilmjében is elhangzanak. A filmhez az új-zélandi rendező ötvenöt órányi mindeddig be nem mutatott, 16 mm-es filmfelvételt is felhasznált az egykori szalagokból. Ezeket a felvételeket a filmrendező Michael Lindsay-Hogg forgatta a tévéműsorhoz, majd később Let It Be című dokumentumfilmjében is felhasználta őket. A dokumentumfilm a Let It Be albummal egyszerre jelent meg, és az együttes megkapta érte a legjobb eredeti filmbetétdal Oscar-díját.

Utoljára húsz évvel ezelőtt jelent meg hivatalos könyv az együttesről, a The Beatles Anthology. A nagyszabású vállalkozás a Beatles történetét feldolgozó könyvön kívül egy dokumentumfilmet és a banda albumait is tartalmazta.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash)

könyv | új | kiadvány | Beatles | Anglia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom