Huszonhárom éve nem csinált ilyet a BMW

Virtuális bemutatón debütált az új BMW i4 tanulmányautó és a márka vadonatúj emblémája.

A genfi autószalon elmaradása ellenére világpremiert tartott a müncheni gyár, amely lecserélte több mint száz éve megszületett logóját. Az eddig használt emblémát 1997 óta láthattuk a járműveken, de úgy tűnik, túl sok változást nem alkalmaz a bajor brand:

megtartja a jellegzetes kör alakot és a Bajorországra utaló kék és fehér színeket is.

Ami viszont újdonság, az a fehérré változott külső gyűrű, és a logó középső részét átölelő, eddig feketében pompázó 3D-s gyűrű, ami átlátszó lesz és kétdimenziós. A BMW lecserélte az M logóját is, amely krómozott helyett immáron fehér és kétdimenziós lett.

Ahogy a BMW blogon olvasható, az új dizájn a nyitottság, az átláthatóság és a transzparencia jegyében készült, és a cég szerint a logó jobban megszólítja majd az új generáció tagjait.

A frissen bemutatott embléma először az i4-es tanulmányautón volt látható, de aztán a német márka hivatalosan is bejelentette: a gyártásba kerülő autókra egyelőre nem ezt teszik fel.

Ez is érdekelhet:

Így néz ki hatvan év logókba sűrítve

Az összes logót ismerni fogod, és ez a két öreg tervezte őket.

(Fotók: Dezeen)

logó | embléma | bmw | új

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom