Így lehet hátizsákkal bejárni Európát egy dollárért

Hogy hangzik egy egyhetes európai kirándulás mindössze egy dollárért? Nyilván hihetetlenül, és az ilyen ajánlatokban általában mindig van egy kis csavar – ebben is.

Az utazásszervezéssel foglalkozó Contiki nevű cég hirdette meg a nem mindennapi lehetőséget – a dolog egyik szépséghibája, hogy január 31-ig lehet jelentkezni, a másik, hogy csupán tizennyolc és harmincöt év közöttieknek szól. A harmadik pedig, hogy New Yorkból, Washingtonból, New Jerseyből és Chicagóból indítanak járatokat egy dolláért árult jegyekkel Londonba, hogy aztán bejárhassuk szinte az egész kontinenst, olyan megállókat közbeiktatva, mint Amszterdam, Heidelberg, a svájci Alpok, Párizs vagy Köln.

Egy ilyen túra elsősorban azoknak a fiataloknak szól, akik nemrég végeztek valamilyen felsőoktatási intézményben, és a diplomaszerzés jutalmaként körbeutazhatják Európát.

Az eszményi kirándulás teljes áron fejenként 1612 dollárba kerül. A csomag magában foglalja a szálláslehetőséget, napi többszöri étkezést, öt, bakancslistára illő tevékenységet és egy, a túrát koordináló csoportvezető iránymutatásait.

Bejelentkezhetünk akár egy kilencnapos portugáliai szörfkalandra, egy tizenöt napos London–Róma, vagy tizenhárom napos London–Berlin túrára, de szerepel a lehetőségek között a görögországi szigetek felfedezése, illetve egy nyolcnapos írországi trip is.

Jelentkezni, illetve egészen pontosan jegyeket lefoglalni január utolsó napjáig lehet annak a személynek a megnevezésével, akivel szívesen bevállalnánk egy ilyen, felejthetetlennek ígérkező élményt. Ha ez megvolt, már csak ki kell választani az indulás számunkra ideális időpontját a megadott lehetőségek közül. Amennyiben a dátumok vagy az útvonalak nem megfelelőek, akkor sem kell aggódni, mert a Contiki számos hasonló élménytúrát szervez Európa-szerte. Igaz, nem egydolláros repülőjegyekkel.

Ez is érdekelhet:

Itt egy munka, ami ugyan nem fizet jól, cserébe életre szóló kalandnak tűnik

A hely azért nincs teljesen elvágva a civilizációtól és a modern eszközökről.

(Fotók: Unsplash)

játék | repjegy | utazás | akció | álom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom