Az egész világot megrázta II. Erzsébet királynő tegnapi halálának híre, az uralkodó távozását követően pedig egy rendkívül szigorú, előre megírt protokoll szerint zajlanak majd a gyászidőszak eseményei. Összegyűjtöttük mindazt, amit erről eddig tudni lehet.
Az új király audienciát tart ma a Buckingham-palotában, ahol Liz Truss miniszterelnököt fogadja. Ezt követően a parlament délben összegyűlik, hogy a képviselők tisztelegjenek az elhunyt királynő előtt.
Ezzel egy időben, pontban délben II. Erzsébet tiszteletére szólalnak meg a harangok a Westminster apátságban, a Szent Pál-székesegyházban és a windsori kastélyban is.
Életének minden évére, így összesen kilencvenhat lövést fognak leadni a Hyde Parkban egy órakor.
A miniszterelnök és más magas rangú politikusok a Szent Pál-székesegyházban vesznek részt egy megemlékezésen, a kormány pedig várhatóan megerősíti a nemzeti gyász időszakát.
III. Károlyra is egy rendkívüli feladat vár: pénteken kell megtartania első beszédét, mint király.
Várhatóan szombaton fogják Károlyt hivatalosan is királlyá nyilvánítani, annak ellenére, hogy II. Erzsébet halálának pillanatában automatikusan ő lett az uralkodó. Erre egy hivatalos ceremóniát szerveznek a londoni Szent Jakab-palotában az úgynevezett csatlakozási tanács előtt.
Az ülésen bejelentik Erzsébet királynő halálát, és felolvasnak egy hagyományos kiáltványt.
A zászlók szombaton délután egytől huszonnégy órán keresztül ismét teljes árbocon lobognak majd, hogy tisztelegjenek Károly királlyá való kikiáltása előtt, majd ismét félárbocra engedik.
A néhai királynő temetésének szervezése is zajlik mindezzel párhuzamosan, amely tíz napon belül várható.
(Forrás: BBC, fotók: Getty Images)
gyászidőszak | london | egyesült királyság | II. ErzsébetIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!