Ilyen az, ha 30 fölött fesztiválozásra adod a fejed

Nem lehet éles határvonalat húzni, de valahogy harminc fölött már nem ugyanolyan fesztiválra járni. Változnak az igények, a szimpla tudat, hogy csuklódra kapcsolják a karszalagot, nem okoz eufóriát, és eleve, egy zenei fesztivál fellépőit olvasva sem kapsz olyan sűrűn a szívedhez... tekintve, hogy zömükről azt sem tudod esszik, vagy isszák. Féktelen, sátorban ébredős, reggel fröccsel kezdős napok, isten véletek!

Nem veszed meg előre a jegyet, mert még bármi egyéb közbejöhet. Munkaügy, betegség, családi bonyodalmak. Míg régen mindent a fesztiválhoz igazítottál, ma már egy kellemes kis program lehet, ha belefér. Ezért megeshet, hogy a helyszínen fizeted ki a belépőt. Egy, maximum két napra. Sátor? Valahogy annyira távolinak tűnik a hat évvel ezelőtti, amikor a kétszobás sátorhasziendán belül, eső érkezténél egy másik, abban felállított sátorral oldottad meg az alvást. Reggel pedig röhögve konstatáltad, hogy a 2in1 sátradban vízzel teli várárok alakult ki, amiben teljes egyetértésben úszkálnak a lángolt kolbászok és az előző este hozzád került repiajándékok. A sátrat ma már meg sem próbálod, lehetőség szerint, ha utazni kell a fesztiválért, olyan helyre mész, ahol a baráti tarsaságbol valaki tud intezni szállást, még az utolsó pillanatban is.

Mivel a fellépők 90%-át nem is ismered, ezért alapvetően inkább vagy magáért a fesztiválélményért mész, vagy ugye egy-egy előadó miatt.

A fesztiválszetted semmiben sem különbözik a hétköznapi holmiktól, a legnagyobb hippik esetleg egy övtáskát felcsatolnak, de nyoma sincs a pávatollnak, bohó elemeknek.

Furcsán gusztálod azokat, akik már nem hamvasak, mégis teljes harci díszben érkeztek. Aztán egy pillanatra berémlik, hogy az egyetemi évek alatt még színes kontaktlencsét is rendeltél messze földről, hogy majd azzal milyen jó lesz ismerkedni...

Az italkérdés meghatározó: ég veled fény, arrivederci koktélvödör! Kiválasztod a szeszed, és egész éjjel ugyanazt iszod, nehogy baj legyen, aligha lehetne kiesni a munkából például. Biztosra mész, borból a minőségi, sörből is tutibb a dobozos, csapolt helyett. Aztán az is megeshet, hogy közöd nem lesz a bódulathoz, mert te vezetsz haza. Az ételkínálatot lehetőség szerint előre felméred, van pár tipped, hol vacsorázzatok meg. Itt is biztonsági a játék, amit ismersz és finom, az jöhet! A kósza lángosos, random langallós nogo-zónának számít.

Nincs megbeszélt hely, ha elhagyod a többieket, mert a telefon tuti nem merül le, van powerbank, meg aztán, ha egy-két órára elvesznél, csak örülsz, és élvezed az egészet, egyedül. Nem futsz fejvesztve a koncertre (a bokaszalagok sem olyan rugalmasak már...), tudod jól, hogy nélküled is el fogja kezdeni a banda. Ráadásul, tapasztaltként az is világos, hogy a klasszikusok vagy kedvencek úgysem az elején hangzanak el. Komótosan érkezel, valahol hátul jó lesz, le lehessen ülni, kényelmesen lehessen menni italért, legyen levegő is, meg menekülési útvonal, ha arról van szó.

Nem posztolsz homályos képet a koncertről, de nem is szeretnéd videóra venni a kedvenc számod, mert már tudod, hogy csak a tárhelyet foglalja, úgysem fogod újranézni. Ha elfáradsz, nem szégyelled, hősiesen bevallod, és aludni térsz a nyaralóba. Ha egyáltalán bementél a fesztiválra, és nem döntöttetek úgy közösen, hogy néhány koncertnél jobb buli, ha grilleztek és orrvérzésig társasoztok.

Ez is érdekelhet:

Miért megyek szívesebben múzeumok helyett bárokba, ha külföldön járok?

Nem a finom italok miatt. Annál sokkal jobb okom van rá – állítja a főszerkesztőnk. Roadster egotrip a kulturális erőterek okozta vákuumról, a bárpultok gravitációs erejéről, kevés jéggel és szódával.

(Illusztráció: Getty Images)

zene | 30 fölött | 30 év | fiatalság | sátor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom