Ilyen fogásokkal újít az egyik legsikeresebb magyar séf

Ritka alkalom, mikor egy nemzetközileg elismert séf fogásait nem csak fine dining étteremben kóstolhatjuk meg. Többek között ezért is vártuk Mészáros Ádám, az Onyxszal két Michelin-csillagot szerző séf és Soós István páros új étlapját, amely a hagyományok tiszteletét és minőségi alapanyagokat helyezi központba.

“Van, ahol a technológia, van, ahol a hagyományok tisztelete az elsődleges szempont. Egy, ami közös, az pedig a magas minőségű alapanyag, és az, hogy ezt folyamatosan tudjuk biztosítani” – összegezte az új ételek koncepciójának hátterét Mészáros Ádám, aki tavasszal igazolt a Felix Kitchen & Barhoz.

A nemzetközileg is többszörösen elismert séf úgy nyilatkozott, hogy az általa megálmodott fogásoknak az a feladatuk, hogy egyedi élményt adjanak a vendégeknek, és edukáljanak is.

A harcsapaprikás megalkotásakor két fontos szempontot is figyelembe vett a séf és csapata: legyen összeillő az étterem atmoszférájával, és ízében is hűen tükrözze azt, amit régről megszokhattunk. “Éppen csak annyi csíny legyen benne, ami nem változtatja ezt az ételt karikatúrává. Ezt a csínyt igyekeztem a mártásnál elsütni. Egy nagyon karakteres, bársonyos mártást készítettünk mellé, ami nem túl nehéz, és méltó partnere a harcsának.”

Régi klasszikus újraértelmezve: görög saláta

Ez a fogás jó példa arra, hogy megmutassa, mire is képesek együtt a jó minőségű alapanyagok. A zöldségeket Horváth Boldizsár biztosítja, aki az ország bármely pontjára képes elmenni, hogy a legkiválóbb alapanyagokat beszerezze. A magyar zöldségeket tölgyfahordóban érlelt Dodoni feta sajt és több hónapos kóstolósorozat után kiválasztott olívaolaj koronázza meg.

Őszi hangulat kacsamellel és káposztával tálalva

Míg a lilakáposztát egy napig borban, mézben és csipkebogyólekvárban pácolják, a sült kelkáposztához olyan kiegészítő elemeket is hozzáadtak, mint az árpagyöngy és a hajdina, mellyel szintén a hagyományok előtt tisztelegnek.

Nyelvhal papírban sütve, konfitált burgonyával, gombával és magyar kaviárral

Ugyan a nyelvhal nem az egyik legpopulárisabb halféle a magyar gasztronómiában, mégis páratlan íz nyerhető ki belőle, egyszerűen papírban megsütve.

menü | michelin-csillag | séf | mészáros ádám | onyx

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom