Nyaralónak mondják, de mi kivennénk egy egész életre

Ez a Szantorinin található nyári rezidencia a klasszikussá nemesedett, hófehérre meszelt tipikus görög házak kortárs változata lett.

A Kapsimalis Architects által tervezett Summer Villa az Andronis Arcadia szálloda részeként tündököl a hófehér kubista vonulat szintéziseként.

A hatszáz négyzetméteres épület a sziget észak-nyugati részén, Oia városában található, természetesen első osztályú kilátással az Égei-tengerre.

Az egymás mellé pakolt kockáknak tűnő villa tökéletesen passzol a szálloda egészének harmóniájához, miközben a helyi építészeti jegyeket is magán viseli, de modern köntösbe csomagolva nyújtja át a vendégnek.

Odabent hatalmas és szellős belső terek jellemzik, könnyed átjárással egyik helyiségből a másikba. Az elképesztően elegáns medence köré kényelmes napozóágyakat és kanapét tettek, valamint olajfákat ültettek, hogy a környező tájképpel is meglegyen a folytonosság.

Három szintre osztották a villát, melynek a legfelső részén a vendéglakosztályt találjuk. A közösségi teret, avagy a nappalit meglehetősen visszafogott és minimalista dizájnnal festették meg, kevés bútorral és kiegészítővel, viszont annál több világossággal és homokszínnel.

Az ebédlő központja egy hosszú asztal, amely fölött egy modern beütésű lámpa lóg, míg a fürdőszobában a természetes anyagok (nagyrészt kő) használata szúr szemet.

A rezidencia központi részén három hálószoba várja a Szantorini hullámainak cirógató hangjára álomba szenderülőket, az alagsorban pedig edzőterem, spa és további két hálószoba kapott helyet. Pazar helynek tűnik egész nyárra, de talán egy egész életre is.

Ez is érdekelhet:

Alighanem ez a sziklafalba vájt butikhotel a mezőny legjobbja most Szantorinin

Ez a minimalista butikhotel olyan környezetben fekszik, amin tényleg csak ámulni lehet.

(Fotók: Dezeen)

nyaraló | hagyományos | kortárs | Andronis Arcadia | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom