Close
Bejelentették, hogy ingyenessé tenné a kormány az autópályák használatát július 1-től Lengyelországban

Bejelentették, hogy ingyenessé tenné a kormány az autópályák használatát július 1-től Lengyelországban

Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől – jelentették be a szerdai rendkívüli kormányülést követő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.

Morawiecki a gazdasági mobilitás egyik akadályának nevezte az autópályadíjakat. Úgy vélte, ezek megszüntetésével a kormány növeli a vállalkozók esélyeit, hogy jó alkalmazottakat nyerjenek, a munkavállalók pedig jobb munkát kaphatnak. Kiemelte a közlekedésbiztonsági jelentőségét is annak, hogy

a közúti forgalom az alternatív útvonalakról az ingyenes autópályákra terelődik majd át.

Adamczyk elmondta: az autópályadíjakat “remélhetőleg” július 1-jével szüntetik meg a 3,5 tonnánál kisebb tömegű járművek, vagyis a személyautók és motorkerékpárok számára az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság (GDDKiA) által felügyelt szakaszokon.

A miniszter által említett szakasz a Lengyelország nyugati és keleti határát összekötő A2-es és A4-es autópályán a Konin és Stryków közötti mintegy száz kilométeres, illetve Wroclaw és Sosnica közötti 164 kilométeres rész.

A lengyelországi sztrádák együttes hossza mintegy ezernyolcszáz kilométer.

A díjmentes autópályák a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának egyik pontját képezik. Az eddig ismertetett további programpontok ingyenes gyógyszerekről, valamint a családi támogatások növeléséről szólnak.

(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)

autópálya díj | Lengyelország | autóút | autópálya | pályamatrica

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram