Ez a csúcstechnikájú, intelligens vonat maga az üvegpalota

Az olyan híres vonatok, mint az Orient Express, a Super Chief és a Flying Scotsman, meghatározták a luxusvasutazás 20. századi élményét. Egy új, egyedi üvegezésű, intelligens vonat azonban egyedülálló módon mutathatja meg azt, milyen is a jövő akkor, ha már ma ránk köszönt.

"Hajlamosak vagyunk a vasúti közlekedésre csupán a sebesség szempontjából tekinteni, azaz, hogy minél több embert, rekordidő alatt A-pontból B pontba mozgassuk" – mondja a párizsi tervező, Thierry Gaugain, aki a G Train-t tervezte. Az általa megálmodott üvegcsoda azonban a közösségi közlekedés helyett a magáncélú utazásokra adna egy alternatív módot.

Gaugain korábban a Louis Vuitton és más divatházak számára készített termékeket, ismertségét azonban a Steve Jobs számára tervezett szuperjachtjával szerezte. Gyermekkora óta szereti a vonatokat, ezért úgy gondolja,

hogy a G-Train egy jó lehetőség arra, hogy valami újat mondhasson az utazásról úgy, hogy közben továbbra is a luxusra és a technológiára összpontosít.

Ha valaha megépül a vonat, az maga a technikai csoda lesz, hiszen olyan üvegborítást kap, amely átlátszóra, feketére, éjjel pedig aranyszínűre változik át. Az újgenerációs üveg a belső terekben is megjelenik majd, melyek segítségével a tulajdonosok egyetlen gombnyomással alakíthatják át az enteriőr hangulatát.

"Lehet, hogy kint tél van, de a tulajdonos hirtelen egy szép nyári virágos rétre repítheti magát" – mondja Gaugain, aki már összeállította azt a csapatot is, aminek a segítségével a terv valósággá is válhat dúsgazdag tulajdonosa számára. A tervező szerint az egyedülálló vonat a jachtoknál jóval szabadabban segítheti a tulajdonosok közlekedését, így valóban az utazás tökéletes módja lehet.

Nemrég megírtuk, hogy az utasok alacsony száma miatt korábban felfüggesztett Párizs–Nizza éjszakai vonatjáratot május közepén ismét elindították. A francia kormány ugyanis így kívánja népszerűsíteni a repülésnél jóval fenntarthatóbb és környezetbarátabb utazási alternatívát.

(Fotók: Thierry Gaugain)

vonat | utazás | koncept | g-train

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom