Özönlenek a turisták, a válságban is szárnyal a turizmus ebben a varázslatos szigetországban

Szárnyal Izlandon a turizmus, a statisztikák szerint az idei év első kilenc hónapjában több mint 7,1 millió vendégéjszakát regisztráltak az országban, ami új rekordot jelent.

Jóhannes Þór Skúlasyn, az izlandi turisztikai egyesület ügyvezető igazgatója szerint a szigetországban eltöltött éjszakák száma soha nem volt még olyan magas, mint idén szeptemberben. Azt látják, hogy egyre nő a turisztikai kereslet, ezzel párhuzamosan pedig nő az igény az új szálláshelyek iránt is. Úgy vélik,

legalább egy közepes vagy nagy szállodára lenne szükségük keleten, kettőre északon és egy-egy létesítmény felépítésére a Nyugati-Fjordoktól északra és délre.

Az idei évben ráadásul megnőtt a tartózkodási idő is a korábbiakhoz képest, elsősorban az amerikai és a német turistacsoportok voltak azok, akik több időt töltöttek Izlandon. Emellett megnőtt az autóbérlések időszaka is.

Ebben azonban változás lehet, az európai gazdasági helyzet miatt lerövidülhet a turisták tartózkodási ideje, ráadásul az energiaárak és a magas infláció miatt az emberek költése is csökkenni fog. A várakozások szerint azonban az amerikaiak továbbra is hűségesek maradnak Izlandhoz, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy

a háború és az energiaválság őket kevésbé érinti, mint az európai utazókat.

Az idegenforgalmi ráta várhatóan még tovább fog emelkedni: idén összesen 1,7 millió külföldi turista érkezik Izlandra, ez a szám pedig jövőre várhatóan hatszázezerrel nő majd.

(Forrás: Schengen Visa Info, fotók: Getty)

turizmus | energiaválság | háború | infláció | izland

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom