Budapest legnagyobb filmfesztiválján mozizhatsz szeptember közepén

Budapest, Bécs, Hollywood mottóval rendezik meg szeptember 13. és 18. között a főváros több helyszínén a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

A fesztivál évről évre olyan filmtörténeti gyöngyszemeket hoz el a magyar közönségnek, amelyeket sem előtte, sem utána nem lehet nagyvásznon látni – közölte az MTI-vel a rendezvénysorozatot szervező Nemzeti Filmintézet.

A Film Maraton idei helyszínei a Toldi Mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Szent István tér és a Francia Intézet lesznek.

A nagyszabású rendezvényen szerepel Hegedűs 2 László Mujkáló Zlotari című filmje is, amiben három Kossuth-díjas alkotó is közreműködött. Vidovszky László zeneszerző, a film narrátora Szacsvay László színművész és a film alapjául szolgáló ballada gyűjtője, Csenki Imre, Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy és zenepedagógus. A tragikus történet egy szerelmi háromszög vizuálisan, a mozgókép nyelvén megfogalmazott animációs film.

A nyitónapon az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatja a közönség az Oscar-díjas Kertész Mihály egyik remekművét, a Creole királyt, amely főszerepében Elvis Presley élete legjobb színészi alakítását nyújtja Walter Matthau mellett. A Szent István téren, a szabad ég alatt nézhetik újra a nézők a negyven éve bemutatott Szárnyas fejvadászt, illetve ott vetítik a Macskafogót is, amelyet a legkisebbek Safranek, Teufel vagy Grabowski álarcban élvezhetnek. Szintén a Szent István-bazilika előtti óriásvásznon látható a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjével A tolonc című, 1914-es Kertész Mihály-film Jászai Marival a főszerepben és az amerikai filmművészetet megreformáló Szelíd motorosok is.

Az amerikai klasszikus az 1956-ban kivándorolt magyar operatőr, Kovács László munkáját dicséri. A neves alkotó visszatérő szereplője lesz a 2022-es Film Maratonnak. Látható lesz tőle a Célpontok, továbbá Az utolsó mozifilm is, valamint a róla és operatőr barátjáról, a Hollywoodban szintén nagy karriert befutó Zsigmond Vilmosról szóló Nincs szükség feliratra: László és Vilmos című dokumentumfilm.

Mint a szervezők kiemelték, a Film Maraton számtalan alkalmat ad az alkotókkal való találkozásra is. Eljön például Budapestre a Cannes-i Filmfesztivál és a Lumiere Intézet igazgatója, Thierry Frémaux, aki élő narrációjával mutatja be le a Lumiere! - A kaland kezdete című filmjét. A Dögkeselyűt András Ferenc rendező és Ragályi Elemér operatőr fogja felvezetni, a Napló gyermekeimnek vetítésén Bánsági Ildikó vesz részt, Galambos Erzsi első filmszerepéről, a Csendes otthonról mesél a film vetítése előtt, míg a Sziget a szárazföldön előadásán Ember Judit rendező, illetve Ragályi Elemér köszönti a nézőket. A 65 éves Pannónia Filmstúdió animációs remekműveit kísérő beszélgetésben Ternovszky Béla és Orosz István rendezők, Bacsó Zoltán operatőr és Kő Edit gyártásvezető mesélnek kulisszatitkokat az egykori legendás filmes műhelyről. Kertész Mihály gazdag hollywoodi és azt megelőző pályafutásának alkotásaiból is bő merítést nyújt az idei program.

Műsorra tűzik tőle a Hét tenger ördögét, a Tengeri farkast, A botrány szelét, a Casablancát, valamint a Pesten forgatott A toloncot, illetve a Bécsben felvett Az ifjú Medardust.

(Forrás: MTI, Roadster)

mozi | budapest | program | ajánló | vetítés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom