Close
Egy elegáns kerti parti hangulatát idézi majd ez a tihanyi fesztivál

Egy elegáns kerti parti hangulatát idézi majd ez a tihanyi fesztivál

A koronavírus árnyékában merészség a magyar csúcsgasztronómia szereplőinek közreműködésével gasztrofesztivált szervezni. A Séf Fesztivál alapítói azonban még egy csavart visznek a programba, hiszen nem a megszokott szabadtéri rendezvényes, food truckos, street foodos, bódés, hangulat fogadja majd a látogatókat. A tihanyi Belső-tó partján a Képzőművészeti Egyetem művésztelepén, az egykori tihanyi apátsági majorban, a levendulaszárító árnyékában, egy pajta alatt várják majd a vendégeket a terített asztalok. A nem mindennapi élmény augusztus 20. és 23. között garantált.

A Séf Fesztivál egy elegáns kerti parti hangulatát idézi majd, ahol összefuthatunk, jót ehetünk és jót ihatunk, miközben velünk tart négy sztárséf, Széll Tamás, Segal Viktor, Wolf András és Varju Viktor, és ott lesz velünk az ország legjobb cukrászdájának alapítója, Mihályi László is. A fesztivál egyik alapítója és igazgatója, Pongrácz Péter oszt meg további részleteket.

– Az alapanyagokat illetően magasan a mérce, ez a koncepció szerves része volt, e nélkül a séfek nem is vállalták volna a felkérést. Kiket emelnél ki?

– Először is magát a tényt: minket nem a multik támogatnak, hanem a hazai alapanyagtermelők. Friss vágásból érkezik a mangalica a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének köszönhetően, beregi csirkéből készül a pörkölt, partnerünk a Hússzabóság és a Mészársteak, a meggyfán füstölt balatoni angolnáért a fesztivál BBQ és grillmestere, Stoller Márton felel. Helyi a paraszt sajt, lesz Mayer szörp, ők családi vállalkozás, gyümölcsleveket kapunk a Dér Juice-tól, a Bortársaság válogatott balatoni borokból állította össze a borsort, a Francois nyerspezsgői pedig már a reggelit is remekül kiegészítik majd. Ők mind-mind hazai termelők, hazai vállalkozások és márkák, akiket unszolni sem kellett, hogy álljanak mellénk, amikor merész ötletünkkel megkerestük őket.

– Tényleg meg tudjátok oldani, hogy minden alapanyag hazai legyen? Sokszor panaszkodnak arra séfek, hogy használnának ők hazait, ha olyan lenne a minőség, vagy lenne elegendő mennyiség.

– Természetesen kizárólag minőségi hazai alapanyagokból készülnek el az ételeink. Fontos szempont volt a kínálat összeállításánál, hogy ennek a szempontnak száz százalékban meg tudjunk felelni. Támogatóink segítségével tudjuk az alapanyag ellátást megoldani, ahol már egy hónappal ezelőtt jeleztük mennyiségi igényünket, így biztosítva a magas minőségű és nagy mennyiségű igényünk kielégítését.

Varju Viktor és Széll Tamás

– A négy séf – Széll Tamás, Segal Viktor, Wolf András és Varju Viktor – felé mi volt a kérés, amikor a kínálatot összeállítottátok?

– Egyszerű, mindenki által könnyen beazonosítható ételeket szeretnénk kínálni, ahol nem újraértelmezni szeretnénk a magyar konyha kiváló fogásait, hanem a legmagasabb minőségben, kizárólag hazai alapanyagok felhasználásával szeretnénk csúcsminőségben előállítani azokat. Az is fontos szempont volt, hogy ezek a nyári vízparti időtöltéshez, a baráti összejövetelek hangulatához illeszkedjenek. Az ételeink közös és többszörösen kipróbált értékmérője, hogy felolvasva őket tíz harmincöt-pluszos emberből kilencnek megindul a nyálelválasztása, mert eszébe jutnak az otthon ízei, a közös grillezések, bográcsozások, amik általában beszélgetésbe, közös asztali élményszerzésbe torkollnak.

Mindezt a hangulatot, ezt a szándékot a négy séfnek tökéletesen sikerült leképeznie és kínálattá formálnia, melyhez értő és érző szakemberként csatlakozott Mihályi László, a váci Mihalyi Pattiserie cukrászmestere és tulajdonosa, és a fesztivál BBQ- és grillmestere, Stoller Márton. Ezúton is köszönjük mindannyiuk munkáját!

– Mi okozza a legnagyobb kihívást?

– A séfek által elvárt és megkövetelt színvonal folyamatos biztosítása minden étkezés esetében. Aminek ugyanúgy részét képezi a magas minőségű alapanyagok, mint a konyhai háttér és a magasan képzett személyzet biztosítása. Azt ígértük nekik, hogy lesz egy komoly budapesti csapat is, aki segíti a munkájukat.

– Egy olyan helyszínen vagytok, ahol még folyó víz sincs. Hogy tudtok itt főzni?

– Van folyó víz, de a magas minőségi elvárásoknak konyha tekintetében csak Budapesten találtunk megfelelő partnert. Az ország egyik legmodernebb, csaknem ezerötszáz négyzetméteres konyháján készítik elő, illetve el az ételeink, alapanyagaink. Az előkészítő munkát, melyet hat nap alatt egy nyolcfős team valósít meg, két remek szakember, a Bocuse D’Or csapat coachaként tevékenykedő Volenter István, és a Pasztell séfje, Erdei János felügyeli supervisorként az Albatros Party Service jóvoltából.

– Az értő közönség tudja, milyen egy street food-esemény, tudja, hogy milyen egy Gourmet Fesztivál. Itt mivel fog találkozni? A Séf Fesztivál miben más?

– A koncepciónk abban különbözik minden más eddigi gasztrofesztiváltól, nagyobb létszámú eseménytől, hogy egyszerű, könnyen megérthető ajánlattal fordul a vásárlók felé. Szeretnénk egy előre befizetett konkrét összegért kiváló séfek által összeállított, magas minőségű alapanyagokból, könnyen beazonosítható, érthető elnevezésű és közkedvelt, erre az alkalomra készített hagyományos ételeket kínálni. Más fesztiválon van egy belépőjegy, ami a bejutást garantálja, ezt követően pedig sorban állva, tülekedve, az esetek többségében ülőhely nélkül, a belépő többszörösét költik el fabódékban vagy foodtruckoknál. Mi azt a verziót szeretjük, és magunk is azt választjuk, amit mi kínálunk most. Ahol a koncepció lefektetésének az volt az alapja, hogy a vendég jól járjon, mind a fogyasztás korlátlanságát, mind a kényelmi szempontokat illetően.

Ez is érdekelhet:

Legyen tiéd a limitált szériás giftboxunk!
Mi jobb, mint egy Roadster magazin?
A válasz egyszerű: öt Roadster magazin.
Úgy döntöttünk, összerakjuk egy díszdobozba az eddigi számainkat, és ha megrendeled magadnak vagy valaki másnak ajándékba (spoiler alert: jön a karácsony!), akkor a következő, sorrendben ötödik számunkat ajándékba kapod tőlünk.
Az öt szám együtt díszdobozban most 8950 Ft.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom