Posztapokaliptikus kráterben rendezik itthon Európa legkülönlegesebb jövőépítő fesztiválját

Jövő nyáron, július 6-15. között összművészeti kulturális fesztivállal tér vissza a Hello Wood – a Builder Summit fókuszában a bontás-építés áll, a résztvevők nemcsak az installációkat, hanem közösséget és önmagukat is építik majd a fesztivál tíz napja során. Az utolsó, régióban szervezett 2019-es Hello Wood Carnival alkotótábor óta ez az első alkalom, hogy újra a nemzetközi építész közönséghez szól a szervezői csapat.

A minden eddiginél több, legalább kétszáz résztvevőt váró, és nemzetközi építész sztárokat is felvonultató eseményt a Hello Wood a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával a Zalahaláp melletti, Haláp hegy bezárt bazaltbányájában, egy posztapokaliptikus kráterben rendezi meg.

„Első hallásra egy nemzetközi építőfesztivál nem hangzik úgy, mint a legkulturálisabb, legvagányabb esemény. De mi tudjuk, hogy az, és azt is tudjuk, hogy rengeteg embert lepünk majd meg vele és csalunk mosolyt az arcukra” – írta Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztésért felelős igazgatója még öt évvel ezelőtt a kulturális év első programkönyvében. A Hello Wood programjai sokat fejlődtek azóta, de a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa számára fontos alapelvek változatlanok: fesztivál olyan környezetet ad, ahol a kreatív építészet és design szárnyalhat, tág tere van az építészeti párbeszédnek, kísérletezésnek, tanulásnak; itt gyakorló építészek, hazai és külföldi diákok jönnek, hogy különféle kreatív, innovatív alkotásokat, eszközöket építményeket és épületeket, vagy akár önironikus műveket hozzanak létre – és mindezeket természetesen fából.

A fesztivál színterei, a bezárt, elhagyatott bányák egyfajta tájsebek, izgalmas helyzetet teremtenek: az építőanyag termelés óhatatlanul magával vonja a bontást. Az ember által elhordott hegy ambivalenciáját, a beavatkozás és a természetesség, a bontás és építés, a hiány, az üresség és a feltöltődés viszonyait vizsgálja jövő nyáron a Hello Wood művészeti fesztiválja. Mindennapi életünket alapvetően értelmezi át a világjárvány, háború, a gazdasági válság, a globális felmelegedés, ezért a bontás és újjáépítés kérdése nem csak építészetileg releváns, hanem a kialakult társadalmi helyzetre is reagál a Builder Summit.

“Európa legkülönlegesebb építész fesztiválját szervezzük jövőre a VEB2023 EKF támogatásával, külföldi építészeket tervezünk előadásra hívni, a fesztivál és a bezárt bazaltbánya központjaként pedig a “Monument of Builders” installációt építjük meg közösen, amely az építés szentélyeként, egyfajta spirituális helyként és rendezvénytérként funkcionál. A Builder Summit a jelenleg fejlesztett, részvételen és cselekvésen alapuló, alternatív oktatási módszertanunk, a Builder Method értékeit szorosan magában foglalja. A Builder Method három alappillére alapján projekteket, önmagunkat és közösséget építünk” – mondta Ráday Dávid, a Hello Wood társalapítója. A módszertan célja, hogy olyan eszközöket adjon a hallgatók, oktatók, egyetemek és gyakorlatilag bárki kezébe, amivel a Hello Wood összművészeti táboraihoz hasonló eseményeket tudnak szervezni. A koncepció kitalálásától, a hallgatók megszólításán át az utolsó csavar behajtásáig mindenben segítséget nyújt majd a Builder Method a megvalósításban.

A tíz napos „építőtábor” során szakemberek vezetésével építész-, formatervező-, képzőművész- és designer hallgatók csapatai – a központi installáció mellett – állandó jellegű installációkat is létrehoznak. A megépült építmények a későbbiekben egész éves turisztikai attrakcióként működnek tovább a Lesencevidéken található zalahalápi bazaltbányában.

“A tervező és kivitelező stúdiónk piaci megrendelései mellett – melyek főként szálláshely- és munkakabinok tervezéséből, kivitelezéséből és nagyléptékű épületek tervezési megbízásaiból állnak – fókuszban tartjuk az edukációs projektjeinket. A korábbi nemzetközi és hazai építész táborok után az oktatási eseményeink szakmai és kreatív tartalmát ezzel a tíznapos fesztivállal még magasabb szintre emeljük” – árulta el célját Huszár András, a Hello Wood ügyvezetője.

építész | hello wood | ajánló | program | fesztivál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom