Júliustól bőven lehet már válogatni a Ryanair-járatok közül

Negyven útvonalon indítja újra július 1-jén budapesti járatait a Ryanair.

A cég csütörtöki közleményében azt írta, az újraindítást a magyar kötelező karantén eltörlése tette lehetővé. A Ryanair elsősorban olasz, spanyol, portugál és görög nyaralóvárosokba indítja el szolgáltatását, de a nagyobb európai városok is elérhetőek lesznek.

A légitársaság által kínált járatsűrűség azonban még elmarad majd a járvány előtti szinttől.

A közleményben Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője azt mondta, hogy a turizmus újraindításához szüksége van az ágazatnak a külföldi turistákra, akiket a légitársaságok szállítanak Magyarországra. Jelezte, hogy az ügynökség már elindított egy nemzetközi kampányt, amelyben azt üzenik: Magyarország határai nyitva vannak, és újra várnak mindenkit.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről júniustól indultak el nagyobb számban ismét a járatok, egyebek között az Air France-KLM, a Lufthansa-csoport, valamint a Wizz Air jelentett be eddig több járatot.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

utazás | újraindul | járat | Ryanair | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom