Esztétika és funkcionalizmus – Kárai Dávid új dimenzióba emeli a gasztro­kiegészítőket

Kárai Dávid gasztroblogger nemrégiben bemutatta Aurora nevű kerámiakollekcióját, az egyedi darabok pedig hatalmas sikert arattak követői között. Dávid azonban itt nem áll meg, már most számos újdonságot, igazán egyedi kiegészítőt álmodott meg. Erről, és a különleges projekt folytatásáról beszélgettünk.

– Hogyan jött az ötlet, hogy saját kerámiákat készíts?

– Már tavaly kitaláltam, hogy szeretném a tevékenységemet színesebbé tenni, a receptek mellett valami pluszt adni azoknak az embereknek, akik követnek. Ekkor merült fel először a szakácskönyv ötlete, és az, hogy egy olyan webshopot alakítsunk ki, ami egyrészről kapcsolódik a gasztronómiához, a főzéshez, de én magam is benne vagyok. Olyan használati tárgyakat szerettem volna a webshopba feltölteni, amiknek a tervezésében én is részt veszek azáltal, hogy a tapasztalataimat belegyúrjuk.

Alapvető cél volt, hogy magyar dizájnerekkel és kisvállalkozásokkal működjek együtt.

Ez egy hosszabb távú projekt, aminek az első eleme a kerámia kollekció, amelyet Kovács Mátéval közösen alkottunk meg. Ő készítette az elemeket, én pedig a felhasználói oldalról érkező inputok átadásával próbáltam segíteni a munkáját.

– Milyen elemekből áll a kollekció?

– Öt formából áll, a kollekcióban megtalálható egy müzlistál, egy lapos tányér, egy leveses bowl és két különböző méretű csésze is.

– Az Aurora fantázianevet kapta, hiszen színvilágában a máz megidézi a sarki fényt. Hogyan született meg ez az egyedi megjelenése a tárgyaknak?

– Az Aurora azért is különleges, mert ha formailag nem is feltétlenül, de mázában, azaz a külső megjelenését tekintve teljesen egyedi, dedikáltan nekem készült. Sok mázat megnéztünk, gyűjtöttük az inspirációkat, a végleges azonban egy olyan exkluzív máz lett, amit külön ki kellett kísérletezni. A sarki fény játéka – ami fellelhető a tárgyakon – kicsit a véletlen műve is. A folyamat eléggé összetett volt, kísérleteztünk azzal is, hogy fehér vagy szürke anyagon mutat jobban ugyanaz a máz. Most azt látjuk, hogy a fehér agyag jobban betalált a vásárlóknál, mert üdébbek, élénkebbek, míg a szürke sokkal inkább férfiasabb, ősziesebb hatást kelt. Érdekes, de a végeredményt az is befolyásolja, hogy a kemencében hová kerül az adott tárgy. Fontos viszont megjegyezni, hogy ezek teljesen egyedi, kézműves termékek.

Minden egyes darab kézzel van formázva, nagyon hasonlóak, de két egyformát nem találsz közöttük.

– Hogyan fogadták a követők a kerámiákat?

– Nagyon nagy a sikere, egyes elemek már el is fogytak, én is nagyon szeretem őket, rendszeresen használom az ételek fotózásakor. Egy rövid időre le is vettük, egyrészről azért, hogy pótolni tudjuk a készletet, másrészről pedig a webshop üzemeltetése az esetemben one-man show, én pedig elutaztam egy időre. Mostantól azonban ismét elérhetőek a kollekció darabjai.

– Amikor először megláttam a kerámiákat az Instagramodon, rögtön az jutott eszembe, hogy mennyire harmonizál a tavaly megjelent könyved borítójával.

– Igen, valóban. Vannak Dávid-színek, ez is éppen ilyen (nevet). A Ki mint vet borítója zsályás, fenyős színvilágú, de szeretem a picit pasztellesebb, türkizesebb árnyalatokat, és a terrakottás, halvány rózsaszínes vonal is közel áll hozzám. Azt gondolom viszont, hogy valóban

ez a zöldes világ az, amit a leginkább kedvelek és az ételekhez is kifejezetten jól illik.

– Említetted, hogy a magyar dizájnerekkel való együttműködésed egy folyamatos projekt. Lehet tudni, mi lesz a következő közösen megalkotott kiegészítő?

– Az a terv, hogy az idei évben még négy-öt újdonsággal előrukkoljunk. Dolgozunk egy táskakollekción, aminek több eleme is lesz. Nagy piacra járó vagyok, ezért számomra a bevásárlótáska amellett, hogy egy praktikus tárgy, fontos, hogy szép is legyen. Vannak is már prototípusok, jelenleg azt keressük, hogy miként lehet ez a kiegészítő hosszú távon is társ a hétköznapokban. Mert az esztétika mellett azt is szeretnénk, hogy strapabíró legyen, de fenntartható is. Az anyagok terén tehát még keresgélünk, de tavaszra már biztosan elkészülünk vele.

Szeretnék egy fonott piknik táskát is, amit hátizsák formájában képzeltem el. Azt próbáltam figyelembe venni, hogy ne csak piknikszezonban használhassuk, hanem például egy téli időszakban alkalmasak legyenek akár arra is, hogy zöldségeket tároljunk benne. Kialakítását tekintve is multifunkciós megoldásban gondolkozunk Szalkai Dániellel és a Maacraftosokkal, így azért ez több lesz, mint egy piknik táska.

– Miért tartottad fontosnak, hogy magyar dizájnerekkel, kisvállalkozókkal működj együtt?

– A Covid előnye, hogy a kisvállalkozók egymás felé fordultak és próbáljuk egymást segíteni. Az első hullám ideje alatt hihetetlenül meglátszódott az, hogy a hazai kisvállalkozások mennyire sérülékenyek és fontos, hogy odafigyeljünk rájuk. A Maacraftosokkal való közös munka pedig azért is fontos számomra, mert egy olyan műhelyt alakítottak ki, ahol autistáknak is tudnak munkát biztosítani. Azt gondolom, így még különlegesebb lesz a végeredmény.

(Fotók: Kárai Dávid)

magyar termék | magyar kerámia | design | magyar design | kárai dávid

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom