„A jövőt magyarok írják” – ez a jelmondat kerül Karikó Katalin arcképe mellé azon az óriási tűzfalfestményen, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt. A budapesti Krisztina körúton álló óriás falfestmény az idei Brain Bar előestéjére készül el.
„A Brain Bar örökös célja a magyar fiatalok ambícióinak erősítése, bátorításuk a jövő aktív alakítására. Évről évre olyan példaképeket hozunk a fesztiválra, akik inspirálhatják őket ebben, néha azonban a példaképek itt járnak közöttünk” – mondják.
„Karikó Katalin tudományos teljesítménye mellett azzal is óriási szolgálatot tesz Magyarországnak, hogy bizonyítja a következő generációnak: ott van a helyünk a 21. század megformálói között” – közölte az akció kapcsán Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója.
A szervezők elárulták, hogy az akció Karikó Katalin számára is meglepetés lesz. A festményt a tűzfal festményekben sokéves tapasztalattal rendelkező Színes Város csapata tervezte és készíti.
Az idei Brain Bar jövőfesztivált 2021. szeptember 9–10-én tartják a Millenárison. Diákok és tanárok számára idén is ingyenes a részvétel, regisztráció és jegyek a Brain Bar oldalán, a legfrissebb információk pedig a Facebook-eseményben érhetők el. A 2015-ben alapított fesztivál célja, hogy tudást és inspirációt adjon a fiataloknak életük és karrierjük tervezéséhez. Az évente megrendezett jövőfesztivál mellett 2021 tavasza óta a Brain Bar már saját videó és podcast műsorokkal is megszólítja az Y és Z generációk tehetségeit.
A street artosokat a magyarok rendszeresen inspirálják. London belvárosában például 1956 öröksége előtt tisztelgett Fat Heat graffitiművész. A British Museum közelében lévő új falfestmény a természet megújulását ábrázolja – a metaforikus alkotás a harminc évvel ezelőtti rendszerváltásra utal, amikor beteljesedett az 1956-os forradalom célja, és véget ért a több évtizedes szovjet kommunista elnyomás.
streetart | brainbar | graffiti | karikó | karikó katalinRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!