Mumbaiban immáron egy kartonból készült kávézóban is kortyolhatjuk a lattét

Könnyen alakítható, sokoldalú, és nem utolsósorban a mai trendeknek megfelelően újrahasznosítható. A kartonból készült bútoroknak számos előnyük van, de odáig talán nem merészkednénk, hogy gyakorlatilag teljes egészében ilyenekből rendezzünk be egy kávézót. Indiában azonban nem voltak ennyire félősek.

Mumbaiban ugyanis szinte kizárólag kartonból készült bútorokkal rendeztek be egy helyet. A NUDES tervei alapján, a világhírű Nuru Karim irányításával megálmodott kávézót Mumbai üzleti negyedében húzták fel, méghozzá azzal a céllal, hogy cáfolva a sztereotípiákat, maguk mögött hagyják a kartonra jellemző tulajdonságokat.

Az összes kiegészítő elemet és használati tárgyat ebből az egyébként igen strapabíró anyagból rakták össze, legyen szó az asztalokról, a lámpabúrákról, a székekről, a poharakról vagy a tányérokról,

de látszólag bonyolultabbnak tűnő formákat is kialakítottak a karton hajlíthatóságának köszönhetően.

Talán nem ez az első, amire gondolunk egy kartonból épített kávézó esetében, de bizony kiváló szigetelőanyagként is használható, a zajszűrésben kiemelkedőt tud nyújtani.

Persze rögtön felvetődik a kérdés: mi történik, ha ne adj’ isten az asztalra borul a frissen felszolgált hosszú kávé? Az ijedségen kívül semmi különös, merthogy viasszal vízhatlanították az asztalokat, tehát nem áznak el és még könnyen tisztíthatók is.

A tervezők remélik, hogy ez a lebomlás szempontjából kiváló anyagból készült kávézó nem csak a fenntarthatóság miatt lesz a város egyik kedvenc helye, hanem gyorsan be tud kapcsolódni a vibráló Mumbai vérkeringésébe.

Ez is érdekelhet:

Nagyszerű dolgot csinált újrahasznosított bútorokból az IKEA

Extravagáns otthonokat készítettek vadon élő állatoknak.

(Fotók: Dezeen)

kávézó | india | mumbai | újrahasznosított | karton

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom