Bepillanthatsz Budapest lelkébe a város egyik legismertebb szállodájában

És még egy ünnepi ajánlatot is lefoglalhatsz.

Az idei év jelentős mérföldkő a Kempinski Hotels történetében: fennállásának 125. évfordulóját ünnepli a cég. Budapesti tagszállodája, a  Kempinski Hotel Corvinus Budapest pedig szeptemberben emlékezik meg arról, hogy harminc éve, 1992. szeptember 11-én, a főváros első joint-venture ötcsillagos szállodájaként megnyitott.

“Működésének harminc évéből tizenöt évig én vezettem ezt a csodálatos szállodát Budapesten, amely mára a második otthonommá vált, s a szemem előtt fejlődött igazi világvárossá. 1997-ben, amikor először megérkeztem, a város nagyon más arcát mutatta, ma Budapest már sok tekintetben több híres fővárost is felülmúl. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik elkísértek és támogattak minket az eddigi évek során: tulajdonosainknak, a Kempinski Hotels-nek, partnereinknek, vendégeinknek, kollégáinknak és barátainknak”, – mondta Stephan Interthal, a szálloda vezérigazgatója.

A hotel egyik különlegessége a szakszerűen gondozott Corvinus Műgyűjtemény, amely a közelmúltban megjelent Mesélő lakosztályok című kiadványban is látható.

A szálloda öt neves magyar írót hívott meg, hogy töltsenek el egy-egy éjszakát a Corvinus Art Collection lakosztályok egyikében, és azok hangulata illetve az azokat díszítő műalkotások által inspirálva írjanak egy-egy rövid novellát.

Az elkészült írásokat összegyűjtő kiadvány nemcsak a szálloda folyamatos aktív elkötelezettségét bizonyítja a helyi művészeti szcéna iránt, hanem a novellákat olvasva a vendégeknek lehetőséget nyújt egy virtuális utazásra, amely során „bepillanthatnak Budapest lelkébe”.

A születésnaphoz kapcsolódóan a szálloda a világ minden tájáról várja az utazókat, hogy csatlakozzanak az ünnepléshez a „30 éves Kempinski Budapest jubileumi csomag” lefoglalásával. A kedvezményes ajánlat bőséges, svédasztalos reggelit tartalmaz az ÉS Bisztróban, egy külön erre az alkalomra kreált jubileumi koktélt és desszertet a The Living Roomban, parkolási lehetőséget a mélygarázsban, a Kempinski The Spa használatát és 25%-os kedvezményt a napi rugalmas árakból minimum három- vagy több éjszakás tartózkodás esetén. A jubileumi csomag 2022. december 29-ig érvényes.

 

luxus szálloda | Hotel Kempinski Corvinus | ötcsillagos | novella | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom